Megerősödve folytatja a Fertő Tó Barátai Egyesület

Évzáró és pályázatindító rendezvényt tartottak, ahol megállapították: "a Fertő tavi vízitelep fejlesztése a legrosszabb hazai példája természetvédelmi területeink idegenforgalmi kezelésének a 21. században.

Uniós támogatást kapott a Fertő Tó Barátai Egyesület a NIOK alapítvány STRONGER ROOTS pályázatán, ennek alkalmából évzáró és pályázatindító rendezvényt tartott a civil közösség - tájékoztatta az enyugat.hu-t Major Gyula elnök.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A találkozó egyik legjobb híre, hogy megnőtt az érdeklődés a szervezet és tevékenysége iránt. Ennek határozott bizonyítéka, hogy taglétszámuk ötven százalékkal nőtt. Új tagjaik között több fiatal van, akik különböző szakterületet képviselnek, és határozott tervekkel, tenni akarással csatlakoztak a csapathoz.

- A támogatást a szervezet tömegbázisának bővítésére, erősítésére kaptuk, ennek alapján célul tűztük ki a fiatalok bevonását a tevékenységünkbe. Fontos a szakmai sokszínűség megjelenítése is, ezért nagy öröm, hogy támogatóink körében egyre több a vízi sportokhoz köthető szakember. Várjuk még turisztikai, építőipari, gazdasági szakemberek támogatását is - tudatta Major Gyula.

Öt évet értékelt a civil egyesület.
Töreki Tibor

A megbeszélésen áttekintették az elmúlt öt év küzdelmét, eredményeit, és igyekeztek felmérni a jelenlegi helyzetet is. A beruházás továbbra is átláthatatlan, nem tudni, mi a kormányzati szándék. Az ígéretek ellenére nincs párbeszéd az Építési és Közlekedési Minisztérium, és a lakosság, a civil szervezetek, és a természetvédők között. A bizonytalanságot fokozza, hogy a kormányhivatal harmadszor is beadta a bíróság által már kétszer is jogilag megalapozatlannak ítélt környezetvédelmi engedélyt. Ráadásul ezzel, ellentétes tartalommal adták ki a területre a közbeszerzési kiírást.

A jelenlevők egyetértettek az egyesület szakértőjének megállapításával, vagyis:

"A Fertő tavi vízitelep fejlesztése a legrosszabb hazai példája természetvédelmi területeink idegenforgalmi kezelésének a 21. században".

Az egyesület szerint a beruházás elhúzódásának, kudarcának oka a rossz koncepció, tervezés és ütemezés, minden más kifogás és felelősséghárítás. A jelenlevők szükségesnek vélték a küzdelem folytatását, a pályázatban kitűzött célok megvalósítását. A támogató és önkéntes bázis növelését, a célközönség bővítését, a fiatalok bevonását.

A tagság egyhangúan támogatta azt a szándékot, hogy az egyesület álljon ki a jogérvényesítés mellett a természet megóvása és a környéken élők érdekében. Ha szükséges, ezt a tagok adományokkal is segítik - áll az egyesület beszámolójában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet