Kiemelik a fákat a fertődi városközpont átalakításánál és átültetik

Mindenki abban bízik, hogy túl fogják élni, de valószínűleg lesznek veszteségek.

Fotót és kérdést is kaptunk Fertődről, ahol a városközpont átalakításába kezdett az önkormányzat. Olvasónk a növényekért aggódott, arra járva ugyanis gyökerestől a földön fekve látta a körülbelül másfél évtizede ültetett, éppen erőre és terebélyre kapott fákat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Bognár Zoltán polgármester igyekszik megnyugtatni az aggódókat: a kiemelt fákat a kultúrház környékén újra elültetik. Az egész teret újraredezik, több lesz a parkoló is, ami az egyetlen fertődi postahivatal forgalma miatt indokolt. Az úttestet szegélyezve tizenhat facsemetéből álló új fasort is kialakítanak.

Nagyobb lesz a térkövezett parkoló a fák helyén.
Olvasó

Azt már nem a polgármester, hanem egy megkérdezett szakember mondta, hogy minden bizonnyal lesznek veszteségei is az átültetésnek. A már kiterjedt gyökérzetű, nagyobb fák nem biztos, hogy túlélik a kiemelést, hiszen képtelenség épségben kiásni szerteágazó gyökérzetüket. A kisebbek túlélése pedig nagyrészt azon múlik, hogy megkapják-e a kellő gondozást - például a megfelelő mennyiségű vizet - új helyükön.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet