"Továbbra sem tudjuk, ki az ördög ügyvédje...Az viszont büszkeséggel tölt el, hogy a bíróság szerint én a segédje vagyok" - írja Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő.
A képviselő lapunk kérdésére elmondta, a Veszprémi Járásbíróság első fokon hozott ítéletet hétfő délelőtt. Őt, mint az "ördög ügyvédjének segédjét" 600 ezer forint megfizetésére kötelezték.
Tavaly elutasította a bíróság ajánlatát
Emlékeztetett rá, hogy tavaly a bíróság tárgyalás nélkül hozott végzésében egymillió forintra akarta büntetni őt, a másodrendű vádlottat pedig félmillióra. Mint mondta, a másodrendű vádlottat a bíróság most felmentette bizonyítottság hiánya miatt.
Czeglédy a posztban hozzátette, büszke rá, hogy a bíróság íélete szerint, ha nem is az ördög ügyvédjeként, de annak segédjeként segített 2019 őszén az önkormányzati választások idején bedönteni a rogáni propaganda-gépezetet, ezzel segítve az ellenzéket számos városban és kerületben nyerni.
A bíróság mai ülésével fejeződött be az a tárgyalássorozat, ami Borkai Zsolt, egykori fideszes győri polgármester szexvideóinak 2019-es nyilvánosságra hozatala miatt indult. Három évvel ezelőtt hallgatták ki először Czeglédy Csabát az ügyben gyanúsítottként, aki akkor is tagadta, hogy ő lenne az „ördög ügyvédje”, de már akkor is azt mondta, büszke lenne rá, ha ő hozta volna nyilvánosságra a felvételeket.
2021 októberében az ügyészség vádat is emelt Czeglédy ellen, tavaly márciusban aztán a veszprémi járásbíróság tárgyalás nélküli végzésében egymillió forintra büntette Czeglédyt, bűnsegédlettel vádolt társát pedig félmillióra.
Czeglédy azonban nem fogadta el a végzést és tárgyalást kért, a bíróság ezért tavaly szeptemberben hatályon kívül helyezte a márciusi végzést. A tárgyalássorozat ma fejeződött be Veszprémben.
Czeglédy közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen a a teljes felmentésért.