Idén még drágább lehet az augusztus 20-i tűzijáték, mint tavaly

Az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. nettó 1 milliárd 839 milliós keretszerződést írt alá Balásy Gyula két cégével.

Nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével március 11-én az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték rendezvényszervezési feladataira. Mindkét megbízott cég a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló, először a gyűlöletkampányokkal ismertté vált Balásy Gyuláé - írja az rtl.hu.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A portál megjegyzi, egyelőre a teljes összeg 70 százalékára vállaltak lehívási kötelezettséget, a fennmaradó rész az úgynevezett opció. Hozzátették, az augusztus 20-hoz kapcsolódó költségek ennél jóval magasabbak lesznek, a kísérő rendezvénysorozatra általában egy külön, ennél jóval nagyobb összegről szóló megbízást kötnek. Ezzel kapcsolatban a lap kereste a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt és a Nemzeti Rendezvényszerző Ügynökség Zrt.-t is. Kérdéseikre azt írták,

"A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az általa lefolytatott eljárásokról, beleértve a tűzijátékra és a Szent István napokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat a törvényi előírásoknak megfelelően közzéteszi a szerződéses adatokat."

A tűzijátékkal kapcsolatos munka csak egy azon 21 megbízás közül, amelyet az üzletember cégei nyertek el a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül különböző rendezvényszervezési feladatokra 2024 első negyedévében. Ezek összértéke nettó 7 milliárd 727,5 millió (bruttó 9 milliárd 813 millió) forint - jegyzi meg az rtl.hu.

A tűzijátékra tavaly 1,4 milliárd forintot költöttek.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet