Bécsben megcsinálják, amiről máshol csak beszélnek

A héten elindult a Bécsi Gazdasági Kamara három évig tartó kísérleti projektje, amelyben 32 cég önként vállalta, hogy az osztrák főváros 1. és 2. kerületébe kizárólag zéró kibocsátású járművekkel hajt be.

A Bécsben megvalósuló kísérleti projekt célja, hogy megmutassa, az osztrák gazdaság folyamatosan a fenntarthatóságra és a klímavédelemre törekszik, és akár már most képes a karbonkibocsátás nélküli közlekedés megvalósítására.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A résztvevők között különböző iparágakban tevékenykedő kisvállalkozások és nagyvállalatok is megtalálhatóak, mint például az Österreichische Post AG, azaz az Osztrák Posta, az IKEA, a SPAR vagy a dm-Drogerie Markt. Számos közülük már most száz százalékban nulla kibocsátással tud szállítani a megjelölt kerületekben, mások folyamatosan érik majd el a teljes karbonsemlegességet a projekt végére.

A nulla kibocsátás megvalósításában fontos tényező a töltési infrastruktúra. Éppen ezért a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie elektromos töltőoszlopokat helyez el a résztvevők rakodási területén, ezáltal az árumozgatás ideje alatt a járműveket helyben lehet feltölteni villamos energiával.

Bécs belvárosába egyes cégek már csak zéró kibocsátású járművekkel hajtanak be, mutatja a polgármester és a kamara elnöke.
© Stadt Wien / Christian Jobst

- A gazdaság is hozzá akar járulni Bécs klímasemlegességéhez. Ennek egyik fontos eleme a gazdasággal összefüggő közlekedés. A „Zéró kibocsátású szállítás” projekttel a városon belüli kibocsátásmentes szállítmányozás lehetőségeit és kihívásait szeretnénk láthatóvá tenni, illetve Bécs vállalkozásainak a karbonsemlegesség irányába tett törekvéseit támogatni – nyilatkozta Walter Ruck, a Bécsi Gazdasági Kamara elnöke a jövőbeni célokkal kapcsolatban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet