Még egy nap sem kellett, és megváltozott a döntés: míg korábban azt kommunikálta a Sopron Holding, hogy a bolhapiacot kiköltöztetik az új vásárcsarnokból a Sopron Pláza parkolójába, ezt a posztot mindenhonnan törölték, és ma arról tájékoztatták a soproniakat, hogy mégis marad. Persze azt nem írják, hogy miért, csak bejelentik:
"Tájékoztatjuk a tisztelt piacra látogatókat, hogy a bolhapiac a vásárcsarnokban (Csarnok u. 1.) vasárnaponként 7 és 12 óra között várja az érdeklődőket."
Az enyugat.hu tegnap írta meg , hogy vasárnap néhány óra alatt több mint háromszázan írták alá azt a petíciót, amiben eladók és vevőik azt kérik a városvezetéstől, ne száműzzék őket a hideg és fedetlen parkolóba. Levelük a jelek szerint célba ért és érveiket is elfogadták.