Öt bűncselekményt követett el a nevelőotthon 15 éves lakója

A fiú javítóintézeti elbocsátását követően került nevelőotthonba, ahol öt bűncselekményt követett el az ott lakó gyermektársai sérelmére.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az akkor 15 éves fiú 2024. év elején került a dunántúli nevelőotthonba, korábbi, három és fél éves javítóintézeti nevelésből való ideiglenes elbocsátását követően.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádlott a nevelőotthonban több – 10 év alatti gyermektől – bántalmazás útján vette el édességét, illetőleg egyéb esetben is megvalósított bántalmazásokat. Egy kisgyermektől eltulajdonította mobiltelefonját, amit a fővárosban értékesített. Egy kislány mellé az ágyba az éjszaka folyamán többször bebújt, felé illetlen módon közeledett, annak ellenére, hogy a kislány többször segítséget kért a nevelőtől.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló fiút védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértéssel, lopással, szeméremsértéssel és két rendbeli rablással vádolta meg. A terhelttel szemben kiszabható szabadságvesztés tételkerete – kora okán – hét és fél év szabadságvesztésig terjed - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet