Finnország és Svédország hamarosan csatlakozhat a NATO-hoz

Az ukrajnai invázió óta a két ország közvéleménye is egyre inkább NATO-párti.

Ukrajna orosz inváziója óta nagyon komoly szakaszba léptek a Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról szóló tágyalások - számolt be róla a CNN . A hírtelevíziónak NATO-tisztviselők erősítették meg, hogy a két ország hamarosan csatlakozhat a katonai szövetséghez.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A NATO-tagországok külügyminisztereinek eheti tanácskozásán már jelen volt mindkét ország külügyminisztere is. A háború kirobbanását követően a közvélemény is egyre inkább NATO-párti a két országban, a finneknél és a svédeknél is jelentősen megugrott a csatlakozást támogatók száma.

A CNN-nek nyilatkozó tisztviselő szerint ez is jelzi, hogy az orosz támadás csak egységesebbé tette a NATO-t. Sanna Marin finn miniszterelnök pénteken azt mondta, a finn parlament már a következő hetekben megvitathatja a csatlakozás kérdését, és reményei szerint még nyár előtt sikerül döntésre jutni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet