„Ha még lapul a fiókja mélyén néhány papír kétszázas, lehet, nagy szerencséje van, merthogy bizonyos példányokért komoly összegeket fizetnek a gyűjtők” – írtuk néhány nappal ezelőtt.
Emlékeztetőül meg is mutattuk a pénzt, amelyre már alig-alig emlékszünk, egyrészt mert kétszáz forint már akkor sem volt nagy pénz, másrészt mert alig egy évtizedig volt forgalomban.
Erről van szó:
Más bevont papírpénzekre viszont nagyon is emlékszünk.
Az idősebb korosztályban mélyről jövő emlékeket ébreszt a papírszázas, amelyen Kossuth arcképe volt . Ez a pénz, amelynek jellegzetes vörös színe beleégett a retinánkba, évtizedeken keresztül szimbóluma volt a „gulyáskommunizmusban” elérhető viszonylagos anyagi jólétnek és talán magának a rendszernek is. Ilyet ragasztottak a cigány homlokára mulatozások során, és később erre – és a rendszer ropogására - utalt a nagymamám, amikor azt dörmögte, hogy „egy hétvégi bevásárlásra már nem elég egy százas”.
A Kossuth arcképével nyomtatott százas 1948-ban jelent meg és 1998 végén vonták be.
A százas a vásárlóerő jelképe volt, de a „szocializmus népe” még jól emlékszik a kisebb értékű bankjegyekre is , amelyeknek - mai szemmel furcsa – évtizedekig egész komoly vásárlóerejük volt .
A százashoz hasonló szimbólum volt az Ady Endre arcmásával nyomtatott lila ötszázas is. A hetvenes-nyolcvanas években megnyugtató volt, ha lapult egy-két ilyen papírdarab a zsebben. Első példányait 1970-ben nyomtatták, mintha csak tudták volna, hogy a következő évtizedben lassú, de biztos növekedésnek indul Magyarországon az infláció.
1983 és 1999 között volt forgalomban a zöld ezres, amelyre talán már a fiatalabbak is emlékezhetnek. A bankjegyet „Bartók” néven emlegette a köznyelv.
Ahogy a „Bartók”-ot, úgy a barna ötezrest is biztonsági okok miatt vonták be 1999-ban. Alig emlékszünk már rá, mint ahogy arra a viccre sem nagyon, hogy “azért nem lesz 10 ezer forintos bankjegy, mert Széchenyi a legnagyobb magyar”. Szegény csak 8 évig volt forgalomban.
