Mészáros Lőrinc elismerte, hogy van köze az új, 22 milliárdos luxus-repülőgéphez

Ezzel a géppel ruccantak ki november végén Londonba Várkonyi Andreával.

Korábban már beszámoltunk az Átlátszó nyomozása alapján arról, hogy feltehetően egy új luxus-repülőgéppel gazdagodott a NER. A lap ennek kapcsán meg is kérdezte Mészáros Lőrincet a repülőről és a milliárdos válaszolt is, jelezve, hogy van némi köze hozzá, legalábbis valamelyik cégének.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lap egyébként konkrétan Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc november végi londoni útja miatt kérdezett rá arra, hogy valóban ők utaztak-e a repülőgéppel. A válasz néhány órán belül megérkezett, és mint kiderült, az OE-LOT lajstromjelű Bombardier Global 6500-as típusú privát jettel repült Mészáros a feleségével Londonba november végén, valamint a magánrepülőgép az egyik érdekeltségében lévő céggel áll kapcsolatban. Azt azonban már nem árulta el, hogy melyikkel.

Ahogy arra a későbbi kérdésükre sem kaptak választ, hogy a meg nem nevezett Mészáros-cég tulajdonosa-e a 22 milliárd forintot érő repülőgépnek vagy valamilyen tartós bérleti konstrukcióról van-e szó. A lap egyébként az utak jellege, a várakozások alapján arra következtet, hogy a jet nem egy hagyományos bérelt járat.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet