- Én most már öreg leszek - mondja a soproniak kedvelt szobrásza, de a hangjában ott bujkál a kétkedés huncut mosolya. Maga sem hiszi amit mond... Bár csak telefonon tudunk beszélgetni, szinte látom a szeme sarkában felcsillanó csibészes villanást. Kutas László teste talán megöregedhet, a benne élő fiú és férfi sohasem fog. És ez látszik kisplasztikáin és szobrain is, és ezért annyira szerethető. Ő is, meg az alkotásai is.
Kutas László 1936. április 17-én Budapesten született, de a soproni Líceumban érettségizett, a soproni Ágoston Ernő iskolájában tanulta a művészetet és azóta csak gyűjtötte és gyűjtötte a soproni szálakat, amik a városhoz kötik.
- Az én csodálatos nagyapám és a Károlymagaslati út 4-ben vêgigelt gyönyörű gyerekkorom...! Akkor kezdődött ez a szerelem. Én egész életemben soproninak vallottam magam. Nagyapámat, podmanini és aszódi báró Podmaniczky Pál doktort 1929-ben nevezték ki a soproni teológiára professzornak, előtte több helyen volt evangélikus lelkész, a Károlymagaslati úti ház 1931-ben készült el. Engem már csecsemőként ebbe a házba hoztak - mesél az eltéphetetlen gyökerekről.
Azt mondják a hozzáértők, hogy stílusa a realista hagyományokra épül, de művei – a témától függően – nem nélkülözik a finom humort sem. Találó megfogalmazás, de rövid. Mert Kutas László ennél sokkal többet tud: soproni holokauszt emlékműve például megdöbbentő, újszerűen drámai, a Fő téri Thurner-szobor csaknem megszólal, de portrészobrai, emléktáblái is érzelmeket tudnak közvetíteni. Hiába hideg és rideg az anyag, Kutas László keze nyomán átmelegszik...
Már ő sem tudja hány köztéri szobra van az országban, úgy saccolja legalább nyolcvan. Kisplasztikája minimum százharminc féle létezik, de a számukat már nem tartja nyilván. A bájos lánykái, az érmei megannyi lenyomatai művészetének, sajátos és rendkívül emberközpontú látásmódjának és gazdag érzelemvilágának.
- Hogy mit csinálok a járvány alatt? Hát dolgozom! - mondja a telefonba és egy szuszra sorolja:
- Megkaptam az oltásokat, védve vagyok. Elkészültem Hillebrand Vince domborművű emléktáblájával, ha eldöntik Sopronban, pontosan hová kerüljön, lehet avatni. Leányfalutól kaptam megrendelést Ravasz László püspök több mint két méteres szobrára, most ezen dolgozom, idén el kell készülnie. Csak az a baj, hogy fájnak a térdeim, hiába, nyolcvanöt éve hordanak. De megoldom, nincs mese. És képzeld, nemsokára megszületik a harmadik dédunokám!
Hát lehet így megöregedni? A nagypapás szakáll csak álca, mögéje kell nézni. Egyszer azt mesélte - sosem felejtem el -, hogy azért tud hitelesen dolgozni, mert nincs benne rosszindulat. Nem gyűlöl, nem haragszik, nem irigykedik. Viszont keresi és értékeli a szépet, a harmóniát. Megtalálja, s mivel nem irigy, továbbadja nekünk. Isten éltesse Kutas Lászlót, s bár ilyet nem illik kívánni, ő meg fogja bocsátani: "dolgozz még, sokat!"
Névjegy
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Gyenes Tamás és Pátzay Pál voltak a mesterei. Felesége Hoffmann Henriette festőművész, két lányuk született: Ágnes grafikus, Diana látványtervező. Számos díjat nyert műveivel, alkotásai pedig rendkívül népszerűek a hazai és a külföldi gyűjtők körében egyaránt.
