Online nemzetközi konferencia a karate sportolóinak

A védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar résztvevők korlátozott számban részt vehetnek a rendezvényen személyesen is.

A Shotokan Tigrisek SE 2020-ban sikeresen pályázott egy Videgrádi 4-es karate edzőtáborra és továbbképzésre, amelynek Sopron lett volna a helyszíne. A szlovák, cseh, lengyel és magyar vendégek mellett Ausztriából, Romániából és Hollandiából is érkeztek volna sportolók, edzők, sportvezetők. Sajnos a Covid járvány miatt először módosítani, majd végül teljesen le kellett mondani a rendezvényt. A lezárások alatt is folyamatosan mentek az egyeztetések és végül a Visegrádi Alap javaslatára online tartjuk meg a rendezvényt.

A közben meghirdetett itthoni enyhítések hatására a védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar résztvevők korlátozott számban részt vehetnek a rendezvényen személyesen is, de a külföldiek továbbra is csak online tudnak bekapcsolódni a munkába. Sajnos a karate oktatás szinte mindegyik országban teljesen leállt vagy erősen korlátozva volt az elmúlt évben, így ez a rendezvény jó lehetőség lesz az újrainduló egyesületeknek.

Május 22-én szombaton 10 órakor kezdődő megnyitó után egy rövid konferencia, 4 edzés, bírói továbbképzés és danvizsga felkészítő várja a résztvevőket. Vasárnap reggel egy kisebb versenyen gyakorolhatnak a versenyzők és bírók, majd délután haladó kata edzésbe lehet bekapcsolódni. Hétfői nap pedig ismét konferencia vár az edzőkre, klubvezetőkre.

A pályázatnak köszönhetően minden résztvevő ingyenesen vehet részt az eseményen - közölte az egyesület.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport