A Sopron Badgers a SMAFC színeiben folytatja

A SFAC 1900 SE amerikai focicsapata, a Sopron Badgers, a Soproni Egyetemi Atlétikai és Futball Clubhoz igazol át.

- A SMAFC már rendelkezik rögbi szakosztállyal, amihez a Badgers - azaz a Borzok - szorosan kapcsolódhat, így az egyetemi sportolók bevonása lehetőséget nyújt a csapat bővítésére. Ezáltal a Sopron Badgers könnyebben tud stabil játékoskeretet kialakítani és erősebb alapokra helyezni a sportág helyi népszerűsítését - nyilatkozta a változásról Ábrahám Tibor, a SFAC elnöke. A Badgers a SFAC család üde színfoltjaként meghatározó részévé vált egyesületüknek, és éppen a fejlődésük érdekében támogatták azt, hogy az egyetemi sportegyesületnél folytassák. A döntés szakmai megfontolásból született - hangsúlyozta az elnök. Az amerikai focisták létszáma ugyanis nem érte el a versenyzéshez szükséges minimumot.

A Sopron Badgers, azaz a Borzok.
Tánczos Zsolt
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Egy bajnoki részvétel legalább 40-50 főt kíván, az egyetemhez csatlakozva nagyobb eséllyel tudnak játékosokat szerezni. A toborzás már meg is kezdődött!

"Nagy várakozással tekintünk az előttünk álló időszakra" - mondta el Pásztor Péter, a csapat edzője. Korábban egyszer neveztek egy kispályás bajnokságra, és azt meg is nyerték! Lelkesek és nyitottak, várják nemcsak az egyetemistákat, hanem minden érdeklődőt. Jelentkezni a Sopron Badgers Facebook-oldalán is lehet. Felnőtteket és tizenkét évnél idősebb gyerekeket is örömmel látnak, akár a kontaktmentes, úgynevezett flag football (zászlófoci) verzióra is (ami egyébként 2028-tól olimpiai sportág lesz). Most az építkezés a Borzok feladata, de ha összeállnak a csapatok, szeretnének nevezni az egyetemi bajnokságra.

A Sopron Badgers átigazolása tovább erősíti a SFAC és a SMAFC közötti eddig is kiváló kapcsolatot és együttműködést. Az amerikai futball szerelmesei számára pedig fontos üzenet, hogy a közös célok érdekében a két egyesület továbbra is egymást segítve dolgozik.

- A kapcsolatunk szoros marad, hiszen az U19-es korosztályú játékosokból álló felnőtt labdarúgó csapatunk téli alapozásának során a Badgers játékosainak bevonásával szeretnénk megismertetni a fiatalokat a test-test elleni játékkal és az ütközések technikájával - árulta el Ábrahám Tibor.

- Számunkra mindig fontos volt, hogy a soproni egyetemisták minél szélesebb palettáról választhassanak sportolási lehetőséget - vette át a szót Horváth József, a SMAFC elnöke. Kiemelte, a megállapodás tovább erősíti a két klub, a SFAC és a SMAFC jó kapcsolatát, a részleteket pedig úgy dolgozták ki, hogy mindkét egyesület nyerjen, és senki ne veszítsen.

- Remélem, hogy az amerikai focisták is megtalálják nálunk a számításaikat, éppúgy, mint a többi szakosztályunk. Mindenképpen a közös gondolkodásban hiszünk, azaz, hogy a két hasonló, bár rengeteg dologban különböző sportágunk; a rögbi és az amerikai foci egyesülve és egymást segítve építkezik majd, és sikerre viszi Sopronban ezt az Amerikában és Európában is egyre nagyobb szurkolótáborral rendelkező csapatsportot.

Érdekességek:

Magyarországnak 2013 óta van amerikai futball válogatottja, amely épp idén érte el története legnagyobb sikerét, amikor a szerb válogatott megverésével bejutott az Európa-bajnokság nyolc legjobb csapata közé. Az 5.-8. helyért vívott küzdelemben Dánia, Svédország és Csehország lesznek az ellenfeleink. A regnáló Európa bajnok a szomszédos Ausztria válogatottja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport