Nagy az átalakulás az FC Sopronnál

Kis túlzással szinte új csapattal vágnak neki a következő szezonnak a soproniak.

Az NB III Északnyugati csoportjában idén a 10. helyen zárt Sopron futballcsapata. Az új szezont jelentős "vérfrissítéssel" kezdik majd - írja az nb1.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A hunfoci.hu foglalkozott először a Sopron nyári átalakulásával: nyolcan érkeztek, tizenegyen pedig távoznak. Úgy tűnik, hogy Kovács Bálint a Haladásból teszi át a székhelyét a leghűségesebb városba, míg Oláh László az Északnyugati csoportban bajnoki címet szerző Mosonmagyaróvárnak intett búcsút a Sopron kedvéért.

Az edzéseket az Anger-réti Sporttelepen tartják miközben a Soproni Városi Stadion pályáit felújítják.
FC Sopron / Facebook

Így néz ki most a játékosmozgás a Sopronnál:

Érkezik Kovács Bálint (Haladás), Luisser Márk (Ausztria), Oláh László (Mosonmagyaróvár), Orosz Marcell, Molnár Márton (Hatvan), Kovács Bálint (Szombathelyi Haladás), Somogyi Ábel (Gyirmót), Sipőcz János (Koroncó). Távozik Szabó Tamás, Kun László, Soós Attila (Ausztria), Bolla Bence (Dorog), Fábiánkovits István (Szeged), Auer Ákos, Weisz Milán, Radványi Csongor, Radványi Gergő, Balla Zsombor, Tar Máté.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport