Idén nem lesz Savaria Karnevál Szombathelyen

Nyári programsorozatot viszont szerveznek a vasi megyeszékhelyen.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy megszokott formájában idén sem lesz megtartva a Savaria Karnevál, illetve már korábban is céloztak arra a szervezők, hogy valami lesz helyette.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Egy szerdai sajtótájékoztatón ennek a részleteiről beszélt Horváth Soma, Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere és Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Kft. ügyvezetője.

Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfontosabbak az egészségvédelmi szempontok, ugyanakkor az önkormányzat az idei évben nem is tudna biztosítani 70 millió forintot a rendezvény támogatására, mint azt korábban tette.

Hogy pontosan mi is lesz helyette, azt egyelőre nem lehet tudni, merthogy ahhoz még nem tudnak eleget a Covid-helyzetről.

Az biztos, hogy július és augusztus hónapokban minden hétvégén lesz valami program Szombathelyen, folytatva az "Érezd Szombathelyt!" tavaly nyári sorozatot.

Augusztus végre terveznek olyan többnapos esemény, ami visszaidézi a római múltat, de ennek a részletei még nem ismertek.

Amint kiderül, hogy milyen feltételek között lehet megtartani a nyári rendezvényeket a város vezetői közzéteszik a programsorozat eseményeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Kultúra