- Már gyerekkoromban is, az 1960-as években csak hallottam a pünkösdi népszokásokról, de mi már nem tudtuk gyakorolni. Ugyanakkor Mikulásoztunk, lucáztunk, Kisjézust köszöntöttünk, regöltünk, húsvéti tojásba dobtunk, húsvétkor locsoltunk... - kezdte írását Vámos József újkéri olvasónk, akit arra kértünk, gyűjtse össze a környék pünkösdhöz köthető népszokásait. Fodorné Joó Klára és Fodor János felszopori pedagógusok is segítségére voltak.
- 1968-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoportja és a Megyei Múzeum néprajzi gyűjtést szervezett Ujkér központtal (Ujkér, Al- és Felszopor, Makkoshetye) a környéken (Vámos József következetesen a hagyományos írásmódot használja Ujkér/Újkér esetében - szerk.). A gyűjtött írásbeli és hanganyag a Soproni és a Megyei Múzeumba került, valamint az MTA gyűjteményébe. Igazi "nagyágyuk" dolgoztak a gyűjtésen: Németh Imre, Manga János, Jávor Kata, Kriza Ildikó, Dömötör Tekla, Diószegi Vilmos, Nagy Ilona, Szemerkényi Ágnes, V. Bíró Ibolya, Váray László, sőt Korniss Péter fényképész is bekapcsolódott.
Én már csak szüleim, nagyszüleim és idős falubeliek elbeszéléseiből hallottam a pünkösdi népszokásokról: pünkösdölés, borzakirály, törökbasázás, pünkösdi király választása, pünkösdi királynéjárás... Már a szüleim sem művelték ezeket a népszokásokat, ők is az idősek elbeszéléseiből ismerték. Az általuk és más idős falubeliek által elmondottakat idézem fel, valamint V. Bíró Ibolya néprajzkutató 1968. évi ujkéri gyűjtését.
A XX. század elején a májusfát pünkösdkor bontották le.
Pünkösdi király választása
Szüleink úgy hallották, hogy régen ügyességi és erősségi versenyeken (pl. tuskócipelés vagy karikába dobás) megválasztották a legrátermettebb ifjút, aki a többiek vezetője lett. A pünkösdi király állandó vendég volt lakodalmakon, ünnepségeken, mulatságokon. A kocsmákban a közösség és a kocsmáros kontójára ingyen mulathatott. Tisztsége egy hétig - de néha akár egy évig is - tartott.
A XX.század elejére a versengéssel választott pünkösdi király eltűnt, de öregszüleim korában még alakoskodtak, "királkodtak".
Pünkösdölés
A falu legényei és lányai közül kiválasztott pár (király és királyné) virágokkal feldíszítve járta körül a falut; másutt a gyermekek közül választották a pünkösdi párt.
Pünkösdi királynéjárás
Az eredeti szokás szerint négy-öt nagyobb, tizenéves lány kísért végig a faluban egy 4-5 éves szép kislányt, akinek vadvirágból font koszorút tettek a fejére. A menetet énekek és jókívánságok kísérték. Házról házra jártak, a kislány feje fölé "kendő-sátrat tartottak" minden udvaron, közben rózsaszirmokat hintettek szét. Az éneklés során körbetáncolták a királynét, végül felemelték.
Az egyik énekes mondókájuk így hangzik (az ujkéri változat, a felszopori kissé eltérő):
"Elhozta az Isten - piros Pünkösd napját - Mink is meghordozzuk - Királ kisasszonykát - Ana dini - Póró dini. Nem anyától lettem - Rózsafán termettem - Piros Pünkösd napján - Hajnalba születtem. Ana dini - Póró dini."
A királyné néma volt, nem nevethetett, ha a háziak meg akarták nevettettni. A rítus célja a kender növekedésének segítése volt. A mondóka végén a leánykák magasra emelték a királynét, s ezt mondták: „Ekkora legyen a kétek kendere!” A köszöntésért ajándékot illett adni.
Ha nem nem voltak a fogadtatással megelégedve, a kis királynét leguggoltatták és ismét elmondták a "jókívánságot", így jelezve, hogy gyatra termést kívánnak a házigazdának.
Törökbasázás, törökbasajárás
Egy "égetnivaló", "rosszcsont" fiút felöltöztettek társai szénával kitömött nadrágba török basának. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával püfölték, "kiporolták a nadrágját", hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.
Borzakirály, rabjárás
Körbevittek a faluban egy fiút, a "borzakirált", akin bodzából készített köpeny volt. A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mentek a fogvatartó "borzakirállal" a lányok után, könyörögve, hogy "Segéljék ezeket a szegény katonarabokat." Ők is ajándékokkal tértek haza.
Ugyanakkor a fentiekkel ellentétben V. Bíró Ibolya 1968. évi ujkéri gyűjtésében a Borzakirály nem rabtartó, hanem áldozat. Viszont hasonlóan öltöztetik fel, mint a "török basát": fehér, bő gatya, bő csizma, lobogó ujjú fehér ing. Az ing mellé bodzaágakat tűzdelnek a nadrágba, az arcát átlátszó fehér szövettel és bodzaágakkal takarják, hogy felismerhetetlen legyen (még otthon, a családjában is), mert ez a "tisztség" nem dicsőség. A kezébe botot adnak, amelyen lánc vagy csengő van és zörgeti, ha táncoltatják, ütik a hátát.
Ujkéren átalakított eketaligára ültetve szállították, míg a két Szoporon gyalog vezették a bekötött szemű "királt". Táncoltatáskor kiabálták: "Járd meg Mátyás!" A "borzakirálozók" is ajándékot kaptak.
Az adatközlők már nem tudták, hogy miért Mátyás a "királ" neve és milyen eseményt játszottak el, idéztek fel. Talán téltemetést, ami már nem is tartozik szorosan a pünkösdi ünnepkörbe...?
Bolondkerék forgatása
Szintén V. Bíró Ibolya gyűjtése. Kicsi és nagyobbacska legénykék is művelték. Szüretkor is játszották, de ilyenkor csak a nagyok. Az eszköz elkészítése, a felkészülés némi szakértelmet is igényelt. "Egy szekér hátsó kerekét kiemelik, a talpfába egymással szemben 2 lyukat fúrnak, amelyekbe két rudat ékelnek. A rudakra keresztfákat erősítenek, ezek lesznek a bábuk vállai. A favázakra rácsavart szalmával nő- és férfialakot formáznak, majd felöltöztetik őket. A fejeket lapulevéllel borítják be, ezekre mázolják a nő és a férfi arcát. A bábuk kezét összekötik, mintha táncolnának. A kerékre a tengelynél egy rudat erősítenek, ehhez pedig kötelet kötnek. A kerék húzása közben a két bábu föl-le jár a keréken, mintha az egyik mindig leguggolna, a másik pedig felugrana (mivel a nadrág aljában, a talpnál nehezék van). Azt mondták, hogy Ni, a Jancsi meg a Julis táncúnak!"
Ezzel rohanták körbe a falut, sőt a környék falvait is, de a szomszédoktól is átkerekeztek hozzánk, főleg Egyházasfaluból. Őket úgy tartják számon, hogy mindig kiváló kereket húztak.
