Ebben többek között azt kérik, vonja vissza a kormány a státusztörvényt és visszamenőlegesen emelje meg a pedagógusok bérét.
Május 18. és 21. között
tartotta tisztújító kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete. Weboldalukon közölt beszámolójuk szerint ezen megállapították: az egy éve megalakult kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására.
Úgy vélik, a kormány nem dönött
a tanulók terheinek csökkentéséről
a XXI. század kihívásaira választ adó alaptanterv létrehozásáról
a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásáról az oktatásban
a világnézetileg semleges és hatékony oktatás és gyermekvédelem feltételeinek megteremtéséről
az oktatásban dolgozók presztízsének emeléséről
az érdemi társadalmi párbeszéd megteremtéséről.
Mindezek tükrében a kongresszus összeállított egy
11 pontból álló csomagot
, melyben követelik és kinyilvánítják, hogy:
A kormány vonja vissza, ne terjessze be a parlamentnek a státusztörvény tervezetét, amely a kormányzati ígéretek ellenére sem adna jogbiztonságot, sőt az eddigieknél rosszabb feltételek közé kényszerítené a munkavállalókat, és ez nem teszi vonzóvá a pedagóguspályát!
Folytassa munkáját a pedagógusok sztrájkbizottsága, hiszen a több mint másfél éve megfogalmazott követelések még mindig nem teljesültek! Az elmúlt hónapokban a státusztörvény tervezetéről folytatott egyeztetések elterelték a figyelmet a sztrájkkövetelésekről!
A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt: azonnal emelje meg és fizesse ki januárig visszamenőleg a pedagógusok, oktatók emelt bérét! Ha mind ez ideig nem volt képes lehívni az uniós pénzt, fizessen az állami költségvetésből! A probléma folyamatos hárítása a kormányzati kommunikációt hatástalanná és hiteltelenné teszi!
Azonnali, 30%-os fizetésemelést minden nevelést-oktatás segítőnek és technikai dolgozónak! A kormány adjon garanciát a bérek értékállóságának megteremtésére!
A kormány és a parlament azonnal vonja vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó döntéseket!
Haladéktalanul kezdődjön meg az oktatás átfogó reformjának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek bevonásával! Készüljön – minden képzési formára kiterjedő – korszerű, a XXI. századnak megfelelő tanterv, amely a gyermekek, a diákok, a társadalom érdekeit szolgálja!
A kormány alakítsa át a pedagógusképzést! Kezdődjenek meg a tárgyalások az egyetemek, módszertani szakértők bevonásával, az oktatásban élenjáró országok tapasztalatainak felhasználásával!
A PSZ kongresszusa felszólítja a kormányt, hogy az oktatást egységes, önálló minisztériumba szervezze, amely a köznevelésért, a szakképzésért és a felsőoktatásért is felel! Az oktatás Belügyminisztérium alá rendelése újabb konfliktusokat gerjesztett!
A közoktatásra fordított összeg érje el a mindenkori GDP 6 százalékát! A kormány fordítson elegendő összeget az oktatásra! Ne veszélyeztesse a társadalom jövőjét!
A kormány állítsa vissza a pedagógusok, az oktatásban dolgozók társadalmi presztízsét, amelyet – a szándékosan alacsonyan tartott bérekkel, a méltatlan kommunikációval – az elmúlt években tudatosan leépített!
A kormány fejezze be a közoktatás további felszabdalását és a pedagógustársadalom megosztását! Állítsa vissza a társadalmi békét a közoktatásban!
Hozzátették,
"ha a kormány nem hoz mielőbb érdemi döntéseket az ország jövőjét meghatározó köznevelés és szakképzés helyzetének javításáról, nem vonja vissza a státusztörvény tervezetét, végső eszközként lehetővé tesszük minden köznevelésben dolgozónak:
lemondásukat/felmondásukat helyezzék letétbe a Pedagógusok Szakszervezete fővárosi és megyei irodáiban.
"
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül
itt, vagy facebook messengeren
ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]