Egy fegyver is előkerült Dobrev Klára egri kampányrendezvényén

És még majdnem egy év van a választásokig.

Úgy tűnik, már most elszabadulnak az indulatok a jövő évi választások körül.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje a napokban indult országjáró útjára, amelynek egyik állomása Eger volt.

Az Egri Ügyek beszámolója szerint a politikai eseményen megjelent három ellentüntető, akik „elkúrtuk” feliratú táblát viseltek magukon és hangszórókon játszották Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.

Szóváltás alakult ki a három férfi és a gyűlés résztvevői között, majd miután valaki belerúgott, vagy bele akart rúgni a hangfalba, az egyik ellentüntető pisztolyt rántott.

Tüntetők igazoltatása az incidens után

Végül is lövésekre nem került sor, a férfi eltette a fegyvert.

Az alábbi videó már a rendőri intézkedést mutatja, amelyen a férfi azt magyarázza, hogy "Előkaptam, utána eltettem, semmi nem történt, használva nem volt".

A lapnak az egri rendőrség megerősítette a szemtanúk által elmondottakat.

"A jelenlegi adatok alapján a kialakult vita közben az egyik férfi elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, azt azonban nem használta. A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van" - áll a rendőrség tájékoztatásában.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet