Az európai labdarúgó szövetség azzal fenyegeti az angolokat, hogy Budapestre költözteti a most zajló labdarúgó Európa bajnokság döntőjét, ha nem bizonyulnak rugalmasságot a 2500 VIP-vendég fogadásával kapcsolattan – írja a Magyar Nemzet a Times cikkére hivatkozva.
A feszültséget az okozza, hogy a jelenlegi törvények az Angliába utazótól a kötelező tesztek mellett 10 nap kötelező karantént is előírnak, amit nem szívesen teljesítenének a politikusok, szponzorok, sportvezetők, médiamunkások.
Az UEFA szeretne számukra kivételt kérni a hatóságoktól, akik viszont nem nagyon hajlanak erre, egyrészt a járványtól való félelem, másrészt a közvélemény nyomása miatt.
Hogy mi lesz a vége, azt nem tudni, de a Times értesülései szerint a döntő lehetséges helyszíneként Budapest lett megnevezve, merthogy Budapesten nem lenne karanténkötelezettség, a jövő héttől visszaáll a szabad határátlépés a schengeni övezetben, ráadásul a tizenegy rendező helyszín közül egyedül a Puskás Arénában lehetnek telt házasak a meccsek.
A 90 ezer férőhelyes Wembley kihasználtsága a csoportmeccseken huszonöt, az elődöntőkön és a döntőn maximum ötvenszázalékos lehet az Eb-n – emlékeztet a Magyar Nemzet.
„A magyar szervezők a hátralévő három budapesti mérkőzésre koncentrálnak. Ugyanakkor a magyar szövetség mindig készen áll arra, hogy rangos futballeseménynek adjon otthont” – reagált a hírre a Reuters brit hírügynökségnek az MLSZ szóvivője.