Őszi tárlat Sopronban: Hűséggel festve

Október 18-án hétfőn, a Magyar Festészet Napján 18 órakor nyitják meg a XXI. Őszi Tárlat ünnepi megnyitóját Sopronban.

A Sopronban nemes hagyományként működő Őszi Tárlatot ezúttal is meghirdették már a tavaszi hónapokban. Akkor közel 90 soproni és Sopronhoz valamiként kötődő alkotó jelentkezett, hogy a kiírás szellemében megmutassa, számára mit jelent a „hűség” fogalma.

Az idei kiállítás témája ugyanis így szólt: „Hűséggel festve”. A hűség fogalmát persze mindannyian másként fogalmazták meg – ki vászonra festette, ki fotóba sűrítette, mások kisplasztikában mintázták meg… A többszáz beadott műből végül egy három tagú zsűri válogatta ki azokat az alkotásokat, melyek hétfőtől bárki számára megtekinthetők a Festőteremben.

Október 18-án, a Magyar Festészet Napján 18 órakor lesz a megnyitó, ahol a pályázat különdíjait is átadják majd.

A kiállítás november 7-én zárul, a hétfők kivételével 10 és 18 óra között lesz látogatható ingyenesen. A szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. abban reménykedik, minél több diákcsoport is ellátogat a kiállításra, ahol sokféle technikát, sokféle alkotói stílust és sokféle képi megformálását láthatják a „hűségnek”. A népszavazás centenáriumi évében ezt minden soproninak látnia kell! - üzenik a lelkes szervezők.

(A nyitókép illusztráció: Grabner József akvarellje a Templom utcáról.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra