A szegmens felvevő része megtorpant, és még mindig áll. Ez nagyban köszönhető annak, hogy sokan elveszítették a hitelképességüket a megszűnt, vagy csökkentett módra váltott munkahelyek miatt. Ezt figyelembe véve a szakemberek szerint a járvány-krízis után is még legalább három hónap kell, mire ismét normalizálódni kezd a helyzet. (Ez a három hónap a minimum, ami a bankok szempontjából folyamatos munkaviszonyt igényli a hitelképesség miatt.) További hátráltató tényező, hogy a legtöbb bank a korábbi szokástól eltérően a helyzetre való tekintettel nem fogad el külföldi munkáltatói- és jövedelemigazolást a hitel elbírálásakor. Akik jelenleg is vásárolni tudnának, azok a jelentős áresésekre várnak, hogy "alkalmi áron" legyen lehetőségük ingatlant vásárolni. Az eladási oldalról a kínálat nem állt meg, így most sokkal több az eladni kívánt ingatlan, mint a vásárló. Akik szeretnének sürgősen megválni lakásuktól vagy házuktól, már csökkentették az árakat, ám ennek még nem érezhető a hatása. A soproni kontra belső migráns arányt az ingatlanok iránt érdeklődők alapján lehet megbecsülni: egyértelműen visszaesett azok száma, akik még csak most szándékoznak Sopronba költözni. A megnövekedett albérlet-kínálat is arra utal, hogy nagyon sok "ideiglenes" lakos is hazaköltözött legalább a vihar lecsendesedéséig.
Dobos Márta, ingatlanközvetítő szerint a márciusi sokk és mélyrepülés után, lassan éledezik a piac. Az irodai tapasztalatok, és weboldaluk látogatottsági adatait figyelembe véve azt gondolja, hogy az enyhítésekkel párhuzamosan a vevők bizalma is újra éledt. Egyetért azzal, hogy Sopronban ugrásszerűen megnövekedett a kiadó lakások száma. Míg korábban napok alatt keltek el a kiadó lakások, sokszor hirdetés nélkül is, most azonban a hirdetési portálokon sokkal tovább láthatóak a kínált ingatanok, és számuk napról napra emelkedik. A szakértő véleménye az, hogy az eladó lakások iránt újra megnövekedett az érdeklődés. Az emberek legnagyobb része azt vallja: az élet nem áll meg. Aki a vírus előtt eladta ingatlanát, annak menni kell tovább. Az ingatlanosok valamennyien bíznak abban, hogy az enyhítések kedvezően hatnak a pénzügyi szektorra, és előbb-utóbb visszarendeződik a piac.