Tanáraikért demonstráltak a soproni diákok

Több mint száz fiatal jelezte személyesen a csütörtök délelőtti esőben, hogy változást szeretne a magyar oktatásban.

Az ADOM (Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom) a fővárosi után Sopronban is tüntetést szervezett. Diákok demonstráltak egy igazságosabb és jobb oktatási rendszerért és a tanáraikért - akkor is, ha ők ezt nem is kérték.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Csütörtök délelőtt az éppen megérkező eső ellenére több mint száz fiatal tartott ki és hallgatta meg a mozgalom aktivistáinak előadását. Többségük középiskolákból érkezett, ami azt jelenti, hogy részvételüket a szüleik is támogatták. Merthogy ezt a délelőttöt nekik kell majd igazolniuk.

Ők a jövő. Tenni akarnak az oktatási rendszerért.
Enyugat.hu

Az ADOM célja egy modern, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszer. Szeretnének minél töb diákot megszólítani, s a jelek szerint Sopronban ez sikerült. Ez elsősorban Kovács Noelnek köszönhető, ő volt ugyanis, aki a soproni demonstráció ötletével megkereste a mozgalom vezetőit. Az Eötvös-gimnázium diákja elmondta, nem volt egyedül, amikor úgy érezte, a soproni diákok is ki akarnak állni tanáraikért. Az ADOM azonnal partner volt a vidéki tüntetés megszervezésében, s vették a lapot a diákok is. A lebonyolításban az ugyancsak soproni Rátkovics Viktória volt Noel segítségére. Ő már egyetemista, de a közügyek iránt érdeklődő fiatal, aki úgy érzi, tennie kell az ország jövőjéért. Elvégre az a mai diákok jövője is.

Kovács Noel és Rátkovics Viktória. A jövőjükért emelnek szót.
Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet