- Felelőtlenség lenne a járványügyi készültséget nem fenntartani, mert mindenki azt jósolja, hogy második, harmadik hulláma is lehet a járványnak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján.
Közölte azt is, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozások fennmaradnak, de az általános korlátozások megszűnnek, így a színházak, mozik, fürdők, múzeumok újra látogathatók lesznek a veszélyhelyzet megszüntetése, azaz várhatóan június 16. után. Ugyanakkor a védett vásárlási idősáv fennmarad.
Olvasóink visszajelzéseiből és a saját tapasztalatok okán is mindebben nehéz követni a logikát. Mert egy fürdőben, múzeumban találkozhatnak, elmehetnek egymás mellett az aktív korúak és a nyugdíjasok, de az üzletekben nem? Abban sincs sok ráció, hogy bankba például minden további nélkül, illetve bocsánat: maszkban, be lehet menni a nyilvántartási idő alatt bármikor, de a szomszédban lévő zöldségeshez már nem.
"Belegondolok egy kisgyerekes anyuka helyzetébe. Reggel korán húzza ki a gyereket az ágyból, induljanak bevásárolni (esetenként 2-3 gyerekkel) hogy megvegye a reggelit, ebédnek valót, mert 12 után a kicsik alszanak. Egyedül pedig nem hagyhatja őket, mert a másik szülő dolgozik..." - jelzi egyet nem értését egy olvasónk. "A vírus csak vásárláskor fertőz? Csak az élelmiszer boltokban? Színházban, moziban figyeli az előadást , ugye?" - írja nem titkolt iróniával egy másik. Egy harmadik vélemény is érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet: a tömegközlekedési eszközökön sincs idősáv...
("Ne keresd a logikát ott, ahol nincs!" - mondaná minderre kedvenc tanítóm.)Sopronban a kereskedők és a városban élők a visszajelzések és a látottak szerint eddig fegyelmezetten tartották magukat a központi intézkedésekhez és a biztonsági szabályokhoz. Ám mintha elfogyott volna a türelem.
Hasonló ellentmondás van a határon is, ahol a magyarok már simán kijutnak Ausztriába, az osztrákok viszont nem jöhetnek be Sopronba. Talán sosem tudjuk meg pontosan mekkora károkat szenved el ezzel a soproni szolgáltató és kereskedelmi szektor, nem is beszélve a fogorvosokról, szépészeti és más orvosi magánrendelőkről, de hosszan sorolhatnánk a kiskereskedőket is, az üzletektől a varrodákig.