Országos bajnok a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U18-as csapata!

Kiegyensúlyozottan játszottak, csapatként működtek és mindenkit legyőztek. Megérdemelten nyerte meg a fiú junior országos bajnokságot a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia!

- Az aranyérmet nem kell magyarázni, mi vagyunk a legjobbak! - nyilatkozta boldogan röviddel a döntő mérkőzés és az azt követő ünneplés után a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke, dr. Szekeres Csaba. Öröme érthető: az U18 a felnőtt korosztály előszobája, aki itt nyer, az már majdnem profi. A soproni csapatról pedig még az ellenfelek edzői is elismeréssel állapították meg; megérdemelten nyerték el az aranyérmet.

- Mérkőzésről mérkőzésre jobbak tudtunk lenni, a fiúk mentálisan rendkívül erősek voltak, az időnkénti mélypontokból is gyorsan ki tudtak jönni, a legjobb teljesítményt nyújtották. A csapat minden tagja a helyén volt, a kiváló edzőpáros pedig az utolsó pillanatig tökéletesen irányított. Mit mondhatnék? A 2004-es születésű játékosainkat fájó, de nyugodt szívvel engedjük el az utánpótlásból. Papírunk van róla, hogy nevelésük befejeződött, ők a legjobbak. A többiekkel pedig folytatjuk a munkát - összegzett a soproni akadémia elnöke.

- Nagyon büszke vagyok a fiúkra és az egész szakmai stábra! - veszi át a szót Horváth József szakmai igazgató, aki ezúttal enged is megszokott visszafogottságából: látni rajta az örömöt.

Bajnokcsapat! Korosztályuk legjobbjai a soproni fiúk.
Tarnai László Soproni Sportiskola

- Mondhatjuk, hogy a döntő egyik esélyeseként utaztunk Debrecenbe, de nem az egyetlen esélyesként. Jól játszottunk a torna nagy részében és nem kétséges, megérdemelten lettünk bajnokok. A csapatban mindenki tudta mi a szerepe és ott adta a maximumot. De azt mondom, aranyérmet nem lehet csak a csapattal nyerni. Ebben a sikerben ott vannak a korábbi edzők, és persze a mostaniak, a szakmai stáb minden tagja, az iroda dolgozói is. A fizioterapeutánknak, Berta Ferencnek köszönhető például, hogy meghatározó játékosokat nem kellett nélkülöznünk. Csapatjáték volt a pályán és azon kívül is. És igen, tényleg öröm és visszaigazolása a sok munkának, hogy a Soproni Sportiskolának harmadszor is sikerült aranyérmet nyernie! - mondta el Horváth József.

A hazafelé tartó buszon értük utol a fáradt, ám boldog edzőket. Caslos Vallejo elárulta, az első mérkőzésen nem volt elégedett, a másodikon viszont már megcsillogtatták tehetségüket és küzdeni tudsukat játékosai, olyannyira, hogy ott már benne is felerősödött a remény: ennek lehet aranyérem a vége.

- A játékosok akarása, az elvégzett munka, az akadémia nyújtotta biztos háttér, az edzői stáb szakmai felkészültsége együttesen megtették hatásukat. Önbizalom áradt a fiúkból, de ez az elvégzett munkából eredő magabiztosság volt. Hittek a csapatban és persze magukban is, de elsősorban egymásban - fogalmazott a spanyol szakember. Elárulta, a Pécstől tartott a legjobban az ellenfelek közül, arra számított, hogy velük fog csapata döntőt játszani. De mivel a pécsiek beleszaladtak egy váratlan vereségbe, már az elődöntőben szembe kerültek velük a soproniak. És ott elképesztő jó játékkal rukkoltak elő a játékosai.

- Most még azon kell dolgoznunk, hogy a 2004-es játékosainkat még közelebb segítsük a profik világához, a 2005-ös születésűekkel pedig folytatjuk a munkát - mondta Carlos Vallejo. A csapat vezetőedzője maximalizmusáról híres,úgyhogy nem lehetett kihagyni a kérdést: elégedett?

- Maradéktalanul. Még vagy huszonnégy óráig - válaszolt nevetve az aranyérmes edző.

Csátaljay Gábor másodedző még nála is jobban örülhet. Bajnoki címhez segítette a soproni fiúkat, köztük a fiát, Csátaljay Pétert, a torna legértékesebb játékosát!

- Talán még fel sem fogtam maradéktalanul. Sűrű volt ez a négy nap és nemcsak a fiúk dolgoztak a pályán, nekünk is folyamatosan agyalnunk kellett a kispadon. Voltak nehéz percek, de nem ez a lényeg. Ebben a társaságban több olyan vezéregyéniség is van, akik a hátukra tudják venni az egész csapatot, előreviszik, megnyugtatják a többieket. Mentálisan hihetetlenül erősek. Az egyéni képességeiket tekintve is kiemelkedőek, de erejük összeadódott, mert együtt volt a csapat. Mindenki. És mindenki fejlődött mérkőzésről mérkőzésre - értékelte játékosait Csátaljay Gábor. Jó érzéssel töltötte el, hogy az ünnepélyes eredményhirdetésen az edzőtársai is elismerték: jó helyre került az aranyérem, megérdemelten lett bajnok a Sopron.

Az országos bajnokság döntőjének legértékesebb (MVP) játékosa lett Csátaljay Péter, bekerült az All-Star csapatba is Csendes Péterrel együtt, Flasár Botond pedig a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia legjobbja lett. Debrecenből hosszú volt az út hazafelé, de boldog bajnokoknál gyorsan repül az idő. Rengeteg munka, gyakorlás és időnként lemondás is van a siker mögött, de ez most eszükbe sem jut...

- Felfoglalhatatlanul jó érzés - próbálja megmagyarázni a megmagyaráztathatatlan Csátaljay Péter. - Mérkőzések közben csak a játékra koncentráltam, higgadt voltam, most jó lesz egy kicsit kiereszteni, ünnepelni. És azután aludni - mondja nevetve a 17 éves játékos.

Csátaljay Péter lett a torna legértékesebb játékosa.
Tarnai László Soproni Sportiskola

- Most két nap pihenő, aztán készülnöm kell a szóbeli érettségikre - mondja az egy évvel idősebb Csendes Péter, aki a bajnokságba magabiztosabban vágott bele, mint a vizsgákba. A profi játékoskarrier előtt álló Csendes úgy érzi, az aranyérem tökéletes lezárása az utánpótlásban eltöltött korszakának, de a bajnoki cím számára teljes mértékben csapatsiker:

- Teljes összhang volt a játékosok között, bíztunk egymásban és tökéletesen együttműködtünk. Ezért tudtunk győzni...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport