Letették a Darazsak Sportakadémia kampuszának az alapkövét

A Papréti műemléképület értékvédő rekonstrukciójával, valamint új épületszárnyak létrehozásával jön létre egy új sportintézmény.

Közel négyezer négyzetméteres lesz Sopronban a Darazsak Sportakadémia Kampusza, amelynek alapkövét a nemzetközi és a magyar kosárlabda szövetség, valamint Sopron város képviselőinek jelenlétében helyezték el a hétvégén.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az épületegyüttes a Papréti műemléképület értékvédő rekonstrukciójával, valamint új épületszárnyak létrehozásával valósul meg. A jövendőbeli létesítmény célja, hogy hozzájáruljon az ifjú női kosárlabdázók sokrétű fejlődéséhez, az államilag elismert sportakadémia céljainak megvalósításához.

Földbe kerül az alapkő.
Soproni Darazsak Sportakadémia

A kampuszban egyebek mellett helyet kap egy 60 fős kollégium 2-3 ágyas elhelyezéssel, önálló vizesblokkokkal. Emellett sportmenza és kávézó is szolgálni fogja a sportolók megfelelő táplálkozását. A tervek szerint minden igényt kielégítő 100 fős előadóterem, tanulószobák, relaxációs, egészségügyi és sportdiagnosztikai központ, továbbá irodák is lesznek az épületben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport