Összefogtak az ivániak

A felújítások mellett a rászorulók megsegítésére is jutott idő.

Az Ivánban élők tudnak valamit. Nem először fogtak össze annak érdekében, hogy településük egyre szebb, közérzetük pedig egyre jobb legyen, de a fejlődés – a korábbi évekhez viszonyítva is – most a leginkább szembetűnő. Az elmúlt néhány hónapban útburkolatokat újíttattak fel, a templomukat renoválták, és egy nagy parkolót is létesítettek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Hajtó Péter polgármester elmondta: a templom külső felújítása befejeződött, ennek keretében alászigetelték a falakat, felújították és színezték a külső homlokzatot, valamint új tetőszerkezetet és napelem-rendszert építettek ki. Elkészült az épület teljes elektronikai felújítása és megvalósult az ablakok cseréje is. A templom előtt teljesen lefedték a vízelvezető árkot, majd - a misére autóval érkezők örömére - egy nagy parkolót létesítettek.

Nagy erőkkel álltak neki az utcák, közterületek, parkok rendbe tételének, s immár a harmadik sikeres és nagy létszámú társadalmi munkán vannak túl. Ennek eredményeként megszépült a focipálya környéke, a temető parkolójához fákat ültettek, s arra is volt energiájuk, hogy az iskola előtti teret teljesen átalakítsák, sőt - baráti felajánlásnak köszönhetően - elhelyeztek itt egy nagy Iván-feliratot is. A Magyar falu-program keretében sor került a József Attila- és a Kápolna utca útburkolatának felújítására. Az ivániak utolsó társadalmi munkájukon a játszóteret és annak környezetét tették szebbé.

Tájház Ivánban
Enyugat.hu

A polgármester úrtól azt is megtudtuk: jó ütemben halad az utcafásítás is: a meglévő idős, beteg és esztétikailag is problémás fákat gömb koronájúakra cserélték le. Megszépült a tájház is, belül és kívül végre méltó díszben állít emléket a múltnak. Azóta ez a különféle rendezvények kedvenc helyszíne. Ugyancsak a Magyar falu-program keretében 15 millió forint értékben parkgondozó eszközöket, gépeket szereztek be. Szintén ennek a támogatásnak köszönhetően a jövőben megvalósulhat az óvoda belső felújítása, valamint és udvar korszerűsítése is. A pályázat előkészületei már folyamatban vannak, a munkálatok a tervek szerint a nyári szünetben kezdődhetnek el.

Az iskolában üzemel egy konyha, amely 4 főt foglalkoztat, itt közel 2 millió forint értékben korszerűsítették a konyhai gépeket, lecserélték a régi elavultakat újabbakra, és bevezették a gázt is. Az ivániak a Dévai alapítványtól visszavásároltak egy 300 négyzetméteres ingatlant, 3 millió forintért. Legújabb projektjük pedig az idősek napköziotthonának áthelyezése egy, a mostaninál modernebb épületbe.

- A covid19 járvány érzékenyen érintett bennünket, különösen a súlyadóból származó bevételek hiányát éreztük meg, mely a mi településünk esetében 3,5 millió forint volt. Nagyon sokan fordultak hozzánk segítségért, segélyért. Az önkormányzat a költségvetésének lehetőségeit maximálisan kihasználva segített a rászorulóknak, időseknek, tűzifa , gyógyszer- és élelmiszercsomagok formájában – tette hozzá Iván első embere, Hajtó Péter.

Iván
Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet