Így spórolunk: Két és fél hetes lesz a téli szünet

Az őszi szünet rovására.

Mint Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón emlékeztetett, a kormány szerdai ülésén megszületett a döntés, hogy nemzeti konzultációt indítanak, ugyanis Európa nehéz helyzetben van, ugyanis a háború és a szankciók miatt ugrásszerűen megnőttek az energiaárak.

A szankciók lényegesen jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak. Mi pénzeljük Oroszországot, mert a magas energiaárakból hatalmas haszna van az orosz félnek, ezért a magyar kormány arra jutott, hogy az elitek helyett az emberek mondhassanak véleményt a szankciókról – mondta a kancelláriaminiszter.

MTI/Balogh Zoltán

Majd szép átvezetéssel áttért arra, hogy spórolás gyanánt arról is döntött a kormány, hogy meghosszabbítják a téli szünetet a közoktatásban: idén december 22-től január 8-ig tart majd, de mint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette, az őszi szünet rovására.

Ebben a két és fél hétben kormányzati és igazságügyi szünet is lesz, mert így a közigazgatás területén is jelentős összegeket tudnak megspórolni. Az érintett munkavállalóknak kötelező lesz szabadságot kivenniük erre az időszakra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet