Soproni színészek támogatják a fertőszentmiklósi vadfarmot

A társulat tagjai egy hangulatos fotózáson vettek részt a farmon található állatokkal. Így is szeretnének minél több támogatót megnyerni az állatok biztonságos ellátása érdekében.

Október 7-én indult a Soproni Petőfi Színház új évada Katona Imre, az Isten komédiása című előadásával. A hónap elejéhez más apropó is kapcsolódik: az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünneplik. Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el, egyes források szerint prédikált az állatoknak is, akik értették a szavait. A soproni társulat két dátumonból egy eseményt varázsolva, a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatja azoknak az állatszerető szervezeteknek és embereknek a munkáját, akik mindent megtesznek azért, hogy a kisállatok biztonságban és szeretetben éljenek.

Tizenhárom színész készített fotót az állatokkal.
Holcmann Klaudia
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Tavaly a soproni színház a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesületet támogatta, idén az Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje inspirálta a gondolatot, hogy a fertőszentmiklósi Vadfarm és Állatsimogatót működtető Gergácz Ottó hittel és szeretettel végzett munkájára hívják fel a figyelmet.

Nagyon sok család látogatja a farmot, a gyerekek nagyon szeretik, az állatok mellett sok-sok játék is várja a látogatókat. A társulat tagjai egy rendkívül hangulatos fotózáson vettek részt a farmon található állatokkal, hogy népszerűsítsék, ezáltal minél több támogatót szerezzenek ehhez az áldozatos tevékenységhez. Holcmann Klaudia fotós önként, díjmentesen vállalta a fotózást. 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra