Első hazai mérkőzését játssza a SMAFC

Nagyon várják a fiúk, hogy végre ők is hazai pályán mutassák meg - remélhetőleg minél több soproninak -, felkészültségüket. Szombaton 18 órakor a Pénzügyőr csapatát fogadja a SMAFC a Krasznai-csarnokban.

Új edző, új összeállítású csapat, hatalmas remények és küzdeni vágyás - röviden így lehet jellemezni a SMAFC NB I. B-s kosárlabdacsapatát. Farkas Dávid vezetőedző már augusztusban formába hozta játékosait és öt felkészülési mérkőzés tapasztalatai alapján véglegesítette a csapatot.

A SMAFC felnőtt férfi kosárlabdacsapata.
SMAFC
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Az augusztusi felkészülést tesztidőszaknak tekintettük, hogy minél jobban megismerjük egymást, kiderülhessenek a játékosok képességei és a lehető legjobban osszuk el a posztokat. A felkészülési mérkőzéseken tudatosan választottam kifejezetten kemény, nehéz ellenfeleket, hogy lássam, mire lesznek képesek a játékosaim - mondja elöljáróban Farkas Dávid. Az egyetemi csapatban maradtak a tavaly már bizonyított "idősebbek", érkeztek hozzájuk a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia tavaly bajnokcsapatából fiatalok, ketten ugyancsak a sportiskola U18-as csapatából is játszanak, és az SKC is három játékossal képviselteti magát.

- Nagy feladat volt összerakni és egységessé tenni a csapatot, de mindenki partner volt ebben. Ütőképesek lettünk, amit bizonyít a szezonban eddig lejátszott két győztes meccsünk is. Dunaharasztin harmincöt ponttal voltunk jobbak, Bonyhádon pedig a második hosszabbításban tudtunk az ellenfél fölé kerekedni. Most nagyon várjuk az első hazai mérkőzésünket, bízunk benne, sokan eljönnek és megnézik a csapatot. Szombaton 18 órakor a Krasznai-csarnokban fogadjuk a budapesti Pénzügyőrt, és természetesen nagyon szeretnénk győztes meccset játszani - árulta el Farkas Dávid, s egyben invitál is minden kosárlabda-barátot az első hazai mérkőzésükre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport