Megszüntették az Index főszerkesztőjének igazgatósági tagságát

Egyre nő a feszültség, veszélyben a függetlenség.

Bodolai László, az Index Zrt-t tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke hétfő délelőtt állománygyűlést tartott az Index.hu óbudai szerkesztőségében - írja a 444.hu . Bodolai itt bejelentette

Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát megszünteti, mert belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé. A főszerkesztői posztról nem mentette fel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Bodolai a gyűlésen csillapítani próbálta a hétvégi események után feszültségeket, itt is elmondta, hogy hogy Gerényi tervét nem tárgyalja végül az igazgatóság, és a továbbiakban már nem vesz részt tanácsadóként az igazgatóság ülésein.

Más konkrétum a gyűlésen nem hangzott el, de

a jelek szerint elképzelhető, hogy távozik Pusztay András vezérigazgató is.

Pusztay az állományülésen elmondta, hogy olyan igazgatósági határozat született múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani. A kérdésre, hogy emiatt távozik-e, az ülésen nem adott egyértelmű választ. Pusztay hétfőn nem akart még nyilatkozni az ügyben - írja a 444.hu.

Tegnap írtuk , hogy az Index szerkesztősége vasárnap bejelentette, veszélyben érzik a lap függetlenségét, mert olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ami a szerkesztőség értelmezésében alapjaiban változtatná meg a jelenlegi lapot.

Bodolai vasárnap este közölte, hogy a Gerényi Gábor által készített koncepciót az igazgatóság nem fogadta el, és Gerényi már nem is dolgozik az Indexnél. A ma délelőtti állománygyűlésen ezzel igyekezett csillapítani a hangulatot.

Gerényi egyébként valódi ősindexes, a lap alapítóinak egyike, aki 2012-ben hagyta el a portált. Ugyanakkor a médiától nem szakadt el, volt a Mandinert kiadó vállalkozás ügyvezetője, egyike az Azonnali.hu alapítóinak. Ezt a lapot közösen tulajdonolja Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselővel.

A tanácsadók előbb valóban a marketingstratégia átalakításával dolgoztak, ám a héten Gerényi már a szerkesztőség átalakításának ötletével is előállt. Ez ellen – információnk szerint – hevesen tiltakozott Dull Szabolcs, a portál főszerkesztője, de nem támogatta az ötletet a másféle intézkedéseket javasló Pusztay András vezérigazgató sem.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet