Győztes ifjú csillagászok

A soproni Líceum csapata nyerte a Kulin György Csillagászati Diákvetélkedő országos döntőjét.

Demeter Emma, Szabó Máté és Szegedi Dóra, 7. A osztályos licisták – Sideral csapatként - neveztek a három fordulós, majd június 20-án tatabányai döntővel zárt Kulin György Csillagászati Diákvetélkedőre. Lang Ágota készítette fel a csapatot, s mint már sokan tudják, a tanárnőnek gyakran sikerül a győzelemig kísérni diákjait. Ezúttal is így történt...

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Az egyes fordulók során sokféle feladatot találtak ki a szervezők. A totó, keresztrejtvény és igaz-hamis feladatok mellett kellett például posztert készíteni Foucault-ról, akinek tavaly ünnepeltük születésének kétszázadik évfordulóját, s aki ingájával kimutatta a Föld forgását. Feladat volt meghatározni a Nap delelési időpontját; kitalálni egy küldetést űrbányászatra, hozzá logót és űrhajót tervezni. A Sideral csapat a Szaturnusz gyűrűinek darabkáit gondolta begyűjteni rákszerű eszközökkel és hazahozni. Ennek a képzelt küldetésnek az eredményéről öt perces prezentáció formájában be is kellett számolni a döntőn - ahová végül iskolánk csapata is behívót kapott a három fordulóban nyújtott teljesítménye alapján - foglalta össze a verseny tudnivalóit Lang Ágota.

- Persze a koronavírus erre a versenyre is rányomta a bélyegét, a harmadik forduló beküldési idejét emiatt meg is hosszabbították a szervezők - folytatta a tanárnő. - Végül május végén hirdették ki a döntősöket. A következő három hét a felkészülés jegyében telt a csapattagok számára. Máté összegyűjtötte az űrszondákat és más űreszközöket, Dóri a kisujjából rázta a Naprendszert, Emma a csillagászokkal ismerkedett Ptolemaiosztól Kulin Györgyig. Ezek mellett még sok-sok új ismeretet kellett befogadnia az agyuknak. Ezekre támaszkodva sikerült a többi csapatot maguk mögé utasítani. A prezentációban pedig kihasználták, hogy a digitális tanrend keretében a Scratch programozási nyelvvel ismerkedtek meg a szakkörön, ahol könnyedén lehetett animációt készíteni arról, hogyan dolgoznának a "bányászaik". (Az animáció megtekinthető az alábbi linken: https://scratch.mit.edu/projects/405632253)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet