Megszületett a megállapodás, jöhet az uniós támogatások jó része

Cserébe viszont a magyar kormány feladta a vétóját az ukrajnai segítség és a globális minimumadó ügyében.

Megszületett a megállapodás, januártól érkeznek az uniós támogatások – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kedd délelőtti kormányinfón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Hozzátette, minden cél megvalósult, amit júliusban kitűztek. Március végéig még elfogad az Országgyűlés egy törvénycsomagot, és utána áprilisban vonhatják vissza az uniós források felfüggesztését.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország hozzájuthat az uniós forrásokhoz. Két nagy összegről beszélünk:

  • a helyreállítási terv keretében 2300 milliárd forint nyílik meg,
  • másik az operatív program, aminek egy részét szintén megnyitották.

Gulyás Gergely egy kérdésre kijelentette, ha január elején hozzájuthat Magyarország a pénzhez, már januárban lesz béremelés a pedagógusoknak.

Az Euronews kedd reggel azt írta, az uniós támogatásokért cserébe Magyarország feladta vétóját. Az alku részeként jóváhagyták az Unió 18 milliárdos segélycsomagját Ukrajna számára, és szintén jóváhagyták a multinacionális cégek globális minimumadóját.

Az unió cseh elnöksége az Euronewsnak megerősítette, hogy Magyarország mindkét ügyben, a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt hitel ügyében is feladta a vétóját.

A jogállamisági eljárás keretében is megszületett az alku, a források 55 százalékát függesztik fel, szemben a korábban javasolt 65 százalékkal. Ez Magyarország számára egy kedvezőbb lépés.

Az Európai Tanács hétfői, késő esti közleményében azt írták, azért döntöttek 6,3 milliárd euró felfüggesztéséről, mert Magyarország csak részleges korrekciós intézkedéseket tett a jogállamisági eljárásban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet