A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül 86,23 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból Ágfalva községben új közösségi tér kerül kialakításra, továbbá a zöldterület-fejlesztés keretében fásítás, parkosítás és parkoló létrehozása valósul meg - tudatta Ágfalva önkormányzata.
Az „Élhető települések” című pályázat célja egy jövőbe mutató, élhető településfejlesztés megvalósítása, közösségi és kulturális tevékenységet magában foglaló épület kialakításával, valamint a zöldfelület növelésével és rekonstrukciójával.
Ágfalván a hiánypótló beruházásra készülnek a pályázati pénzből, közösségi teret alakítanak ki programjaik számára. A zöldfelület-fejlesztés keretében a település központjában fásítást, parkosítást és parkoló létrehozást valósítják meg, ennek köszönhetően - mint a pályázati anyag írja - a lakosság majd védett, fás környezetben tudja megközelíteni a napi szinten használt, főbb intézményeket.
Ebből a pénzből fogják kivágni a korhadt fákat, a helyükre pedig majd újakat ültetnek. "A projekt részeként az adott területen bevezetjük a zöldhulladék gyűjtését is, komposztálót foguk telepíteni, ezzel is példát mutatva a lakosságnak, ösztönözve őket a klímavédelemre" - fogalmaz a tájékoztató.