- Azt gondolom, nem kell magyarázkodnom, de itt is elmondom a gondolataimat a keddi rendkívüli közgyűlés egy bizonyos napirendi pontjáról. Az általam vitatott határozati javaslattal alapvetően két problémám volt - kezdi bejegyzését közszereplői oldalán az MSZP-s képviselő. Részletezi is az ok-okozati összefüggéseket:
1. Leeresztőben a TAO lufi. Az elapadó TAO források miatt egyre több olyan sportegyesületnek kell szembenéznie működési problémákkal, akiknek eddig ez nem okozott gondot. A mesterségesen felduzzasztott sportolói létszám és az arra pályázható támogatás lehetőséget adott arra, hogy dúskáljanak az anyagi javakban. Nem számított bérleti díj, alkalmazottak fizetése, gépjárműpark üzemeltetése. Ezt a tevékenységet a jövőben kisebb támogatási összegből kell megoldaniuk.
2. A városvezetés a nagyobb létszámmal bíró egyesületek vezetőivel leült és átbeszélték a helyzetet, mértékletességre és takarékoskodásra kérték őket, amit elmondásuk szerint meg is tesznek. Az én tapasztalatom is az, hogy ahol tudnak, igyekeznek takarékoskodni. Időben előbbre hozták az edzéseket, hogy kevesebbet kelljen világítaniuk. A sportolók otthon fürdenek, hogy az egyesület ilyen formában is kordában tudja tartani az elszabadult energiaárakat.
A kisebb egyesületek ezeket teszik maguktól is, hiszen nekik nincs más lehetőségük. Összevontak edzésnapokat, csökkentették az edzések számát, vagy éppen meg sem tartják azokat.
Az él túl, aki alkalmazkodik – mondta Csiszár Szabolcs alpolgármester az ülésen, de van, aki nem úgy alkalmazkodik, mint a többiek.
Azok a sportvezetők, akik tartották magukat a megbeszéltekhez, joggal érzik arculcsapásnak a városvezető Fidesz-frakció mai döntését, miszerint mégis van olyan egyesület, akiknek a kifizetetlen számlái miatt a városvezetés a 2022-es költségvetési előirányzatuknak a dupláját adja oda „gyorssegélyként”. Ráadásul a megszavazott összeg nem a 2023. évi támogatása az egyesületnek, mert feltételezik, hogy ez a működésükhöz nem lesz elegendő.
Az a tény pedig, hogy dr. Simon István alpolgármester sportegyesület megmentése mellett érvel, nekem több mint hihetetlen - zárja bejegyzését a képviselő.
Az enyugat.hu tegnap megírta : a keddi rendkívüli közgyűlésen nyolc millió forint városi támogatást kapott a Soproni Tigrisek Sportegyesület.