A Belügyminisztérium szerint az orvosok megtámadták a betegeket

Rendkívüli sajtótájékoztatót ígérnek.

Mint írtuk, a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli küldöttközgyűlésen Döntött az orvosi kamara: arra kérik az orvosokat, helyezzék letétbe felmondásukat 2023. February 04. 16:14 döntött arról, hogy felszólítja az alapellátó orvosokat, ne írják alá az ügyeleti feladatellátási szerződést, és/vagy a feladatellátási szerződéseik felmondását helyezzék letétbe az orvoskamara területi szervezetinél.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Elmondták azt is, a MOK felszólítja a szakellátó orvosokat is, hogy az önként vállalt többletmunka-szerződéseik felmondását helyezzék letétbe, szintén a kamara területi szervezetinél. Az orvosok saját maguk dönthetik el, hogy részt vesznek-e az akcióban – hangsúlyozta a MOK elnöksége.

Azt is mondták, kritikus pontra ért az egészségügyi ellátás, ezért volt szükség a rendkívüli küldöttgyűlés összehívására és a tiltakozó akciók meghatározására. Álmos Péter egy küldöttet idézve azt mondta, az egészségügy valójában már összeomlott: a betegek nem kapnak időben ellátást, nem adottak a gyógyítás feltételei. Akinek sikerül ellátáshoz jutnia, az szerencsésnek mondhatja magát.

Az Index szerint a tárca azt állította, hogy folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával, és – állításuk szerint – az új típusú ügyeleti rendszerben a javaslataikat szinte kivétel nélkül átvezették.

A minisztérium úgy véli, a kamara háziorvosi csoportjának a vezetője korábban elfogadhatónak tartotta az új szerződéseket. A tárca azt is közölte a júliusi és a jövő márciusi szakdolgozói béremelést pedig a legnagyobb léptékűnek tartják a rendszerváltozás óta.

A minisztérium emellett közleményben jelezte, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár vasárnap 14 órakor egy rendkívüli ajtótájékoztató keretében reagál majd a MOK szombati országos küldöttgyűlésének döntéseire. Az eseményt Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címen hirdették meg.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet