A Soproni Múzeum szarvkői horvát szobáját mutatja be Csiszár Attila néprajzkutató a tavaszi szabadegyetemi sorozat következő előadásán március 2-án, csütörtökön 17 órától a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium dísztermében. Az ingyenes előadássorozat a Soproni Múzeum és a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportja közös szervezésében valósul meg.
Sopron szabad királyi város és Sopron vármegye egyesített múzeuma első, 1901-ben megnyitott állandó kiállításán három, a vármegye nemzetiségeinek életmódját bemutató paraszti enteriőr kapott helyet. A német és a magyar mellett egy horvát szobát is berendeztek, amelynek tárgyait Szarvkőn (ma Hornstein) vásárolták meg.
A Deák téri Lenck-villa múzeumi célra történt átalakítása után a három néprajzi szobát az épület felső szintjén tekinthette meg a közönség. Az 1980-as években tervezett új állandó kiállítás koncepciójába azonban már nem illettek bele. A raktárba került „szarvkői szobá”-t 1997-ben Kismartonban (Eisenstadt), a Burgenlandi Tartományi Múzeumban láthatta újra a közönség, 2022-ben pedig a szarvkői Ünnepi Hét alkalmából 11 napra „visszatért” oda, ahonnan egykor a múzeumba került.