- Sopron nem maradthat fesztivál nélkül. A SopronFest unortodox program lesz a város életében és az ország fesztiválkultúrájában egyaránt. Időpontjában, típusában is más, egy urbánfesztivál - fogalmazott a Liszt-központban tartott sajtótájékoztatón szerdán Lobenwein Norbert főszervező. A helyi civilek, vendéglátósok lelkesen, tartalmas programokkal csatlakoztak a programokhoz, ettől lesz igazán ünnep a városban. A Soproni Egyetemben pedig olyan partnerre találtak, amitől "leesett az álluk".
- A fiataloknak fontos, hogy színvonalas programokat kapjanak, nekünk is fontos, hogy élményekhez jussanak Sopronban. Köszönöm, hogy elfogadtak bennünket partnerül és részt vehetünk ebben a monumentális rendezvényben - vette át a szót dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora. Összesen harminchárom rendezvénnyel kapcsolódnak a SopronFesthez, bevonva több intézményünket. A rektor azt is bejelentette, hogy a legfrissebb adatok szerint 85 százalékkal nőtt a Soproni Egyetemre jelentkezők száma. Ebben a fantasztikus hírben pedig talán már a SopronFest vonzereje is benne van - tette hozzá.
Fülöp Zoltán főszervező érdekes szavazást tartott a tájékoztatón: Lőverek vagy Lövérek. Az eltérő írásmód sok bonyodalmat okozott már Sopronban, a fesztivál most a többség akaratának engedelmeskedve használja a győztes formát: a plakátokra a voksolás eredményeként a Lőverek kerül.
- Volt ami volt, most valami új kezdődik - kapott szót Farkas Ciprián polgármester is a sajtótájékoztatón. - Nagyszerű lesz az április vége Sopronban! Nem fog elmaradni a korábban megszokott színvonaltól a SopronFest - ígérte a városvezető, invitálva a vendégeket a tavaszi fesztiválra.
Váncza Panna szervező a programokat ismertette, amit nehéz lenne felsorolni, de a fesztivál honlapján megtalálható. Április 27-én a Fő téren Charlie koncertrje nyitja majd a fesztivált, de a Fő tér napokig fontos helyszín marad. A nagyszínpad a Lőverekben lesz, több mint harmic koncertnek ad majd helyet. Mellette az Unicum színpad DJ-ekkel, különböző együttesek fellépéseivel szórakoztat. Podcast műsorok három helyszínen lesznek: a Liszt-központban, a Búgócsigában és a Kultúrpressóban.
Több kiállítás lesz különböző művészeti ágakban. A szervezők érzelmi okokból is kiemelték ezek közül Lobenwein Tamás fotóriporternek az életműkiállítását. Májusban lenne 80 éves, de már közel húsz éve elment... Hatalmas életművének bemutatása igazi kuriózum lesz.
Bor és gasztronómiai programokból is számtalan lesz a fesztivál ideje alatt, és nem lelsz hiány érdekességekből sem. Csak két példa: Trabant-túra a Páneurópai Piknik helyszínén vagy egy látogatás a sopronikőhidai börtönben...
De lesz kirándulás, erdőtakarítás, irodalom, bűvészet, inprovizációs és gasztroszínház stand up, és interaktív előadások sora is.
Lobenwein Norbert végül hozzátette: a vendégszerető város megfogalmazás nem túlzó Sopron esetében. Az itt élők, az itt vállalkozók és a város vezetői is várják a fesztiválozókat, a Sopronban, Sopronnal ünneplőket. Újszerű buli lesz...