Néhány évvel ezelőtt unalmas nyári napjaim közepette a legnagyobb videómegosztón szembe jött velem egy igencsak színes-szagos vetélkedő, tele egy csomó minijátékkal és óriási nyereményekkel. Mivel veszteni valóm nem volt, megnéztem a játékot, aminek a címe The Price is Right (magyarul: az ár megfelelő). A műsor pedig - annak ellenére, hogy nem túlságosan értettem elsőre, hogy miről is van szó - beszippantott.
Az utóbbi években viszont nem sokat foglalkoztam a játékkal, éppen ezért lepett meg, hogy februárban az RTL bejelentette, megvették a műsor licencét (ami jelenlegi formájában 1972 óta fut a tengerentúlon ), és hogy itthon is képernyőre kerül.
Örültem a hírnek, hiszen nagyjából tudtam, miről is lesz szó, gondoltam, nagy meglepetés nem érhet.
A Tippelj és vidd el! címre hallgató játék ugyanis
egy az egyben koppintja a nem túl magas, amerikai színvonalú játékot.
Itt van például elsőként a műsor házigazdája, Istenes Bence , aki egy az egyben hozza a tengerentúli változat műsorvezetőjének, a komikus Drew Carey néhol vicceskedő, néha komoly stílusát. Szintén mellette szól, hogy más, RTL-en belüli műsorvezető nem tudná kezelni azokat az ordibáló-ugrabugráló játékosokat, akik megőrülnek, hogy tippelhetnek arra, mennyibe kerül egy fogkefe.
Ha már az ordibálás-ugrabugrálás kategóriájánál tartunk, ez egy ilyen „piaci hangulatú” műsornál megszokott, ugyanilyen őrjöngő (és a néző számára elképesztően idegesítő) emberekkel találkozunk Amerikában és más országokban is. Az már más kérdés, hogy ez az "öröm" mennyire valódi akkor, ha az ember nyer otthonra egy teljesen hasznosíthatatlan quadot , vagy kőkemény 26 ezer (!!!) forintot . Ami biztos, hogy így születnek majd a következő VV Évák, akik ha nyernek egy tubus fogkrémet, akkor is fetrengenek és hemperegnek majd örömükben a földön.
A játék egyébként roppant egyszerű, és talán ebben rejlik az évtizedek óta tartó sikere: van egy óriási közönség, ahonnan négy embert teljesen random (?) kiválaszt a műsorvezető, ők kijönnek egy asztalhoz, ahol egy használati tárgy pontos árát kell megtippelni. Aki a legközelebb tippel az eredeti árhoz, ő mehet játszani egy minijátékot (ami lehet akár egy PLINKO játék is, amit a magyar nézők már ismerhetnek A Fal és A Piramis című játékok révén), ahol, ha jól tippel, vagy csak szimplán szerencséje van, nyerhet.
Ha ezeken múlna, a Tippelj és vidd el! még sikeres is lehetne, egy tényező azonban majdhogynem magyartalanná tette az egész show-t. Nehezen lehet megbarátkozni azzal az egyébként teljesen átimportált tényezővel , hogy itt egy emberként lélegzik mindenki azért a játékosért, aki épp játszik. Együtt örül és együtt szomorkodik vele.
Ez azonban a magyarok számára ismeretlen.
Mentalitásunkból („ha az év tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszédé is”) adódóan. Ez az első adásokban annyira elidegeníti a kedves nézőtől a játékot , hogy az már teljesen élvezhetetlenné és idegesítővé válik.
A jelenség valószínűleg velünk marad, de hogy ez hogyan változik a következőkben, azt még nem tudjuk. Egy műsornak ugyanis kell legalább 4-5 adás, mire teljesen kiforrja magát, és a legjobb formáját mutatja. Így most már csak az a kérdés, mennyire szokják majd meg ezeket a többnyire életidegen elemeket a nézők, és meddig tartanak majd ki az ártippelés mellett az egyre hosszabbra nyúló nappalok és a meglehetősen hasonló kínálat (vagyis a sokadik évadát számláló Szerencsekerék) mellett.
Az RTL-nek mindenesetre fontos lenne a vetélkedő sikere, egyrészt a csatorna gyengélkedő nézettsége, másrészt pedig a vetélkedő, mint műfaj megtartása miatt.
Mondom ezt azért, mert az előző, a csatornán futó vetélkedő bukása annyira elrettentette az RTL-t az ilyen jellegű műsoroktól, hogy öt év után ez az első hagyományos értelemben vehető vetélkedő, ami egyre inkább úgy látszik, a következő évek kereskedelmi tévézésének slágerműfaja lehet.
