Béremelésért demonstráltak a postások

A munkáltató szerint azért nem tudnak pénzt adni, mert erre Brüsszel nem adott engedélyt.

Az esős idő ellenére több száz postai alkalmazott gyűlt össze szombat délelőtt a Batthyány térnél, majd vonult át a közeli Vám utcába, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája elé, hogy egy petíciót adjanak át, amiben többek között általános bérfejlesztést követelnek – tudósított az index.hu.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A postások azután döntöttek a demonstráció mellett, hogy a Magyar Posta visszautasította egységes bérfejlesztésre vonatkozó követeléseiket. A dolgozókat képviselő szakszervezetek eredetileg 15 százalékos emelést kértek, a tárgyalásokon azonban mindössze egy egyszeri, szenioritás alapú juttatást ajánlottak nekik.

A petíció átadása után több szakszervezeti vezető is rövid beszédet mondott az összegyűlt postai dolgozók előtt. Tusz Ferenc, a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke elmondta, tavaly november óta tartanak a bértárgyalások, és azért jöttek tüntetni, mert a munkáltató nem teljesítette a kéréseiket. Szerinte a pandémiás helyzet most csak kifogás a Posta részéről, hogy ne tudjanak megállapodni a bérek rendezéséről.

Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke arról beszélt, az egyszeri kifizetés nem elfogadható, rendes alapbéremelést követelnek. Minimum 10%-os emelést. Erre többen bekiabálták, hogy 15%, de ő hozzátette, szerintük ez a követelés áll közelebb a reálishoz.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke is felszólalt, és elmondta, támogatják a postás dolgozók bérköveteléseit. Hozzátette, hogy elfogadhatatlan az a helyzet, hogy a tulajdonos nulla százalékos bérfejlesztést tett le az asztalra. Az elnökasszony hangsúlyozta: meg kell szüntetni azt a méltatlan helyzetet, amelyben a postai dolgozók vannak.

A Magyar Posta szerint a magyar állam azért nem tud pénzt adni a dolgozók béremelésére, mert Brüsszel erre nem adott engedélyt. Arra kérik a postásokat és a szakszervezeteket, hogy közösen lépjenek fel Brüsszelben, keressék meg a Bizottságot, az európai parlamenti képviselőket és a Bizottság hazai képviseletét.

Azt mondják, hogy az Európai Unió által meghatározott kompenzációs összeg nem fedezi az egyetemes szolgáltatói kötelezettségek ellátásához kapcsolódó többletterheket. Úgy vélik, a százalékos mértékű bérfejlesztés akkor lenne megvalósítható jelen helyzetben, ha az egyetemes postai szolgáltatások ellátásához szükséges teljes körű anyagi támogatás biztosított lenne. Tudomásul veszik, hogy a szakszervezetek az ajánlatot nem fogadták el. A tárgyalások - az ígéretek szerint - a jövő héten folytatódnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet