Diplomáciai botrányt okozott Novák Katalin üzenete a csíksomlyói búcsúból

A román külügyminisztérium többek között a magyar államfő Facebook-posztját kifogásolja, amelyben a székely himnusz első sorát idézte.

A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével azok miatt a „nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt” , amelyeket Novák Katalin köztársasági elnök tett romániai látogatásával kapcsolatban, egyebek mellett a csíksomlyói búcsú alkalmából – írja a Transtelex .

A lap szerint a tárca egyebek mellett az államfő Facebook-posztját kifogásolja, amelyben a székely himnusz első idézve azt írta: Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk.

A lap emlékeztet arra is, hogy a külügyminisztérium már nem először utasítja vissza Novák Katalin megnyilvánulásait. Tiltakozást váltott ki például korábban, amikor azt írta, hogy "köztársasági elnökként kiemelt feladatomnak tartom az összmagyarság képviseletét, így számomra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet