Székesfehérváron született 1963. május 31-én az Orbán család első fiúgyermekeként. Születésnapját munkával tölti - ezt sietett leszögezni a magyar sajtóban, ami biztos, hogy édesanyját sűrű napirendje ellenére is meglátogatja. Voltak, akik igyekeztek már a jeles évforduló előtt felköszönteni a közösségi médiában, de a posztok eltűntek, nyilván a miniszterelnök sem akarja, hogy lefagyjon a szerver vagy a nagy nap tengernyi üzenete a személyi kultusz árnyékát vesse rá. Azért a sok támogatói oldalon van erre mód ám!
Orbán Viktor Mihály a második utónevét apai nagyapja után kapta, de első keresztneve is érdekes. A Viktor ugye azt jelenti győző, győztes, s ennek magyarosított formája a Győző, ez pedig Orbán Viktor édesapjának keresztneve (Nomen est omen). A Wikipédia azt írja, Orbán Győző mezőgazdasági üzemmérnök, MSZMP-tag, pártpropagandista volt, ma pedig milliárdos nagyvállalkozó, édesanyja pedig Sípos Erzsébet gyógypedagógus-logopédus.
A Székesfehérvárott született miniszterelnök gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte, tizennégy éves volt, amikor Székesfehérvárra költöztek. Ott érettségizett a Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályában, majd Zalaegerszegen töltötte előfelvételisként a sorkatonai szolgálatát. 1987-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, két éven át Szolnokon élt, de a fővárosban dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében. Rég nem titok, hogy 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, és fél éven át a Soros Alapítvány ösztöndíjával angol egyetemen is tanult.
Politikusnak született, már a gimnázium KISZ-titkáraként letette névjegyét, amikor új alapszervezetet akart létrehozni. Ezt akkor még nem díjazták, de a Nagy Imre újratemetésén elmondott szenvedélyes beszédét már igen. Egy ország jegyezte meg Orbán Viktor nevét és arcát 1989 júniusában, amikor az oroszok kivonulását és szabad választásokat követelte a magyar fiatalok nevében.
Liberális elveit 1992-ben lecserélte konzervatívabbakra. 1998-tól 2002-ig volt először miniszterelnök, 2010 óta pedig folyamatosan az. Már 2018-ban felállította a magyar történelem legjeit, amit azóta csak fokozott, hiszen nem volt még magyar kormányfő, aki negyedszerre, azután ötödszörre is kormányt alakíthatott. 2021 decemberétől az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfője is ő lett. Orbán Viktornak már csak Tisza Kálmánt kell legyőznie a legekben, aki egyhuzamban volt tizenöt éven át miniszterelnök.
Eredetileg református vallású, de gyerekkorában nem jártak templomba, felesége, Lévai Anikó viszont katolikus, és 1986 óta férjét is templomba járásra szoktatta. Ki ne tudná, hogy öt gyermekük van, s már unokák is köszöntik Magyarország leghíresebb nagypapáját.