Soproni szakemberre bízták a Honvéd futballcsapatát

Pinezits Máté lett a labdarúgó NB I-ből kiesett Budapest Honvéd vezetőedzője.

A soproni származású, 39 éves Pinezits Mátét nevezték ki a Budapest Honvéd vezetőedjének. A fiatal szakember korábban az SC Sopronnál és az MTK utánpótlásában is dolgozott - még korábban a soproni városháza kommunikációs munkatársa is volt -, majd 2020 nyarán érkezett a Magyar Futball Akadémiára, ahol három szezonon keresztül vezette az U19-es csapatot. A Honvéd előző edzőjét, a horvát Dean Klafuricot a kiesést követően menesztették.

"Pinezits Máté kinevezése is beleillik abba a folyamatba, ami az elmúlt időszakban kezdődött el a klubnál" - hangsúlyozta Kun Gergely ügyvezető. Hozzátette, a modellváltás egyik fontos eleme, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben támaszkodjanak az akadémiára.

Pinezits Máté
Facebook / Honvéd

"Óriási kihívás és büszkeség, tettrekészen állok a ránk váró feladatok elé" – jelentette ki a felkérés kapcsán Pinezits Máté, kiemelve, hogy már az is nagy lépés a karrierjében, hogy vezetőedzői posztra kérték fel, úgy pedig főleg, hogy a Budapest Honvédnál. Az újdonsült szakvezető is tudja, nagy fába vágja a fejszéjét, de hisz a csapatban és magában is - fogalmaz a honvedsc.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport