160 éves örökségét is megmutatja a Soproni Kórusünnep

Tíz énekkar részvételével több helyszínen rendezik meg a Soproni Kórusünnepet július első két napján.

Kóruspiknik, emléktúra és sok-sok énekszó: július 1-2-án immár ötödik alkalommal, tíz énekkar részvételével rendezik meg a Soproni Kórusünnepet. Az idei program az 1863-ban Sopronban megtartott, első magyarországi kórustalálkozó és az elmúlt másfél évszázados kórusélet nagyjainak emléke előtt is tiszteleg.

Kórusünnep: zene, dal, mosoly.
TarnaiFrames/Tarnai László
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kórusmuzsika barátait ezúttal is színes program várja. Július 1-jén, 14 órától, a Deák téri református templom lesz a helyszíne a nyitókoncertnek. Itt nemcsak egyházzenei műveket hallhat a publikum: felcsendül például a 200 éve született Petőfi Sándor egy verse is – kórusátiratban.

A fellépők közt a város ismert és elismert vokális együtteseit találjuk: a Goldmark Énekegyüttest, a Kórus Spontánuszt, az idén 75 éves Liszt Ferenc Pedagógus Énekkart valamint a Sonitus Scarbantiae Nőikart. Hozzájuk idén először csatlakozik az MGV Kobersdorf férfikar is a burgenlandi Kaboldról.

Hangjegyek piknikkosárban

A Kórusünnep forgataga a tér túloldalán, a Lenck-villa kertjében folytatódik. A családokat már 15 órától zenés játszóház várja a „Julcsi meséi" csapatával. A szabadtéri kóruspiknik 16 órakor kezdődik - idén az Alpokalja-Fertő-táj Kosárközösség tagjainak köszönhetően szó szerint piknikhangulattal szolgálnak a kert látogatóinak.

A nyitókoncert fellépőihez a kerti pódiumon a soproni Fidelissima Vegyeskar, a Bánfalvi kórus, és két ágfalvi együttes: a Dalforrás és a Hajnalpír énekkar csatlakozik. Énekes stafétájukat követően,19.30-kor pedig a budapesti Octovoice ad koncertet. A nyolctagú, itthon és külföldön egyaránt népszerű énekegyüttes hangversenyén a reneszánsztól a modern jazzig vezeti végig a hallgatókat.

Emléktúra a kóristák soproni „hegyére"

Július 2-án a kórusünnep szervezői túrázni hívják a soproni kórusok és a város közösségét. Ezzel a néhány éve abbamaradt soproni hagyományt folytatják. Az 1863-as Országos Dalosünnep emlékére, „Dalos-hegynek" elnevezett kedvelt kirándulóhelyre sétálnak fel közösen, ahol a „Daloskő" őrzi máig a 160 évvel ezelőtti esemény emlékét. Az emlékkövet a közelmúltban a TAEG Zrt. soproni vállalkozókkal és önkéntesekkel együtt felújította, így újkori pompájában fogadja majd az énekes-zarándokokat. Az emléktúra július 2-án, 9 órakor indul a várisi zenepavilontól.

A Soproni Kórusünnep a 65. Soproni Ünnepi Hetek keretében, a Pro Kultúra Sopron Nkft, a Soproni Múzeum és a Soproni Református Egyházközség partnerségével valósul meg, szervezője az 5. Szólam Alapítvány. A programot Sopron önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra