Gyertek, indítsuk közösen!

A rendezvényház új szakmai vezetője szeretné megőrizni a színvonalas produkciókat.

Amint azt korábban már hírül adtuk olvasóinknak a GYIK Rendezvényház szakmai vezetését – Orbán Júlia távozása után - június végén Betuker Botond vette át. Húsz éve vesz részt Sopron kulturális életében: ő a dESZKa Társulat megálmodója, vezetője és rendezője.

Betuker Botond, a GYIK új szakmai vezetője, valamint dr. Kovács András, a Szent Orsolya Gimnázium igazgatója
Enyugat.hu

- Milyen érzésekkel és tervekkel áll neki a munkának? – kérdeztük Betuker Botondot.

- Jó érzéssel tölt el a tény, hogy jó kezekből vehettem át a rendezvényház vezetését, és kezdhetem meg munkámat. Hálás vagyok az életnek, hogy mindig lehetőségek elé állít, amelyekben bizonyíthatok. Az elmúlt hetekben komoly munkát fordítottunk a 2020-as évi programok újraélesztésére. A pandemia által megállított és elhalasztott programokat újraszervezzük és aktualizáljuk – válaszolta a szakmai vezető. - A világjárvány miatt folyamatosan változó protokoll szerint arra összpontosítunk, hogy biztosítani tudjuk a soproni kultúra kedvelőinek a szórakozási lehetőséget. Ha újra közbe nem szól a járvány, Sopronban köszönthetjük többek között Presser Gábort, Ördög Nórát és Nánási Pált. Továbbra is helyet adunk a Dumaszínház népszerű műsorainak. Előadást fog tartani dr. Csernus Imre, Bagdy Emőke és újból színpadra lép Csányi Sándor, valamint Bödőcs Tibor humorista. A gyermekeket sem hagyjuk ki a sorból: nagyon várjuk Vukot és a népszerű Kicsi Gesztenye showműsort. Újdonságként szerepelnek a TRACCS beszélgetős estek, amelyek keretén belül ellátogat hozzánk Dr. Zacher Gábor, Győrfi Pál és Jakupcsek Gabriella is. Nálunk ünnepli jubileumát az 50. Ásványbörze.

- Melyek lesznek az első programok?

- Az érdeklődők szeptember elejétől újra birtokba vehetik a házat. Kezdésként szeptember 3-án és 4-én ellátogathatnak a GYIK Rendezvényházban és környékén megvalósuló Reneszánsz napokra, szeptember 5-én és 6-án pedig egzotikus madarakat csodálhatnak meg a 12. Madárkiállításon.

- Milyen célokat tűzött ki munkatársaival együtt a rendezvényház működtetése kapcsán?

- Célunk és kötelességünk megtartani Sopron közkedvelt közösségi színterét. A jövőbeni megmaradás érdekében a rendezvényekre fogunk fókuszálni. Szorosabb együttműködést szeretnénk a város csoportjaival, intézményeivel, szervezeteivel. Célunk, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk egymás felé. Bármi történjen is a jövőben akár a világjárvánnyal kapcsolatban, ismerjük fel, hogy mi soproniak, egymásért vagyunk. Legfőbb feladatunk, hogy megőrizzük az eddigi színvonalas produkciók sorát, miközben igyekszünk megfelelni az újabb és újabb közönségigényeknek, melyeket a soproni kultúrát kedvelő közönség támaszt irányunkban. Egy produkció lehet bármilyen jól kimunkált, megtervezett, jól működő, ha nincs mellette a közönség. Érjük el együtt, hogy a több évtizede működő GYIK Rendezvényház ne csak hatékonyan működjön, hanem eredményesen is!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet