Nem férnek be az árusok az ideiglenes soproni piactérre

Csak azoknak jutott konténer és elárusítóhely az ideiglenes soproni piacon, akik eddig a vásárcsarnok üzlethelyiségeiben árusíthattak. A külső helyeket bérlők kiszorultak - számolt be egyikük a sokuk számára kétségbeejtő helyzetről.

Péntek reggel több, a soproni piacon évek óta portékákat áruló vállalkozó szembesült azzal, hogy nem pakolhat ki. Erre ugyan figyelmeztette őket a piacfelügyelő, de a vállalkozók közül többen azért tettek egy próbát. Nem volt értelme. Csak azoknak jut hely az ideiglenes vásártéren, akiknek bérelt, zárt üzlethelyiségük volt a vásárcsarnokban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint ismert, régi - évtizedes - ígéretét váltja most valóra a soproni önkormányzat azzal, hogy felújítja a piacot. A munkálatok alatt egy közeli közterületen alakítottak ki ideiglenes vásárteret, ahol konténerek állnak a termelők és árusok rendelkezésére. Aki nem soproni, annak tudnia kell, hogy a hetvenes évek elején épült vásárcsarnokban voltak zárható, állandó üzlethelyiségek, de az őstermelők, az alkalomszerűen piacozók feje felett nem volt tető. Az évek során a város ki is nőtte a piacot, így a mellette lévő parkoló is vásártérré vált. Itt árusítottak a virágosok, a ruhások is.

Az ideiglenes piac nem mindenkinek jelent lehetőséget.
Facebook

- Valószínűleg rosszul mérték fel a helyzetet, mert most csak azoknak jutott konténer és hely, akik eddig is az épített, zárt üzletből árusíthattak - mondta el az enyugat.hu-nak az egyik csalódott és aggódó piacozó, aki hosszú ideje járt portékájával Sopronba, most azonban kiszorult.

- Csütörtökön este telefonált a piacfelügyelő, hogy akiknek nincs fix helye, azok ne is menjenek pénteken hajnalban. Voltak, akik mégis odautaztak, de ki sem pakolhattak. Tíz-tizenkét árus is hoppon maradt, de ennél sokkal többen vagyunk, hiszen a többség a telefon hatására nem is próbálkozott. De mi lesz velünk? Mi ebből élünk! - mondta keserűen olvasónk. Természetesen próbált válaszokat kapni a kérdéseire, de a városházáról a Sopron Holdinghoz küldték, onnan egy belső divízióhoz, ahol két napja fel sem veszik a telefont... Mi is így jártunk, a piacfelügyelőt is hiába hívtuk.

- Aggódunk. Talán csak a kezdeti nehézségeket kell leküzdeni, és nem kell a felújítás végéig várnunk. Az nagy baj lenne - tette hozzá a soproni piacról kiszorult vállalkozó.

Nemcsak a pórult jár kereskedők járnak rosszul, a soproniak is, ha nem vásárolhatják meg a megszokott árucikkeket, sok esetben a már ismert termelőtől. Közelednek az őszi ünnepek is, amikor a virágok mellett sokan keresik a koszorúkat, sírcsokrokat is. Nehéz helyzetbe kerül a virágkötő és sok helyi is, ha nem találják egymást az ideiglenes piacon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet