Teltházas pinceszínházi előadással támogatta a Rotary Pannonia az enyugat.hu-t

Hagyományos év végi pinceszínházi előadásra hívta tagjait és az érdeklődőket péntek este a Rotary Club Sopron Pannonia, az est bevételét az enyugat.hu működésének támogatására ajánlották fel.

A fennállásának fél évszázados jubileumához közeledő Civitas Pinceszínházban nem maradt üres szék pénteken este. A Rotary Club Sopron Pannonia tagjai már tudták, hogy vidám óráknak néznek elébe, miközben teljesítik a klub legfontosabb célkitűzéseit is: jótékonykodnak. Ezúttal az enyugat.hu működését segítették, de mint Suri Vera szervező elmondta, év közbeni akcióik eredményeként rászoruló családok karácsonyát is szebbé teszik.

Mühl Nándorné dr. Horváth Margit, a klub jelenlegi elnöke, megnyitójában hangsúlyozta, a jótékonykodásra, a mások segítésére szövetkeztek, miközben maguk is erős közösséget építettek. Kitért arra is, hogy Sopronban két Rotary klub működik, az egyik a hagyományos "férfiklub", a másik a hölgyeket is tagjai sorába fogadó Rotary Club Sopron Pannonia. "Érzésem szerint a nők részvétele családiasabbá, szorosabbá teszi a közösséget és kapcsolatait" - mondta.

Rotary e-nyugat támogatás
Nagy Márta, az enyugat munkatársa, Mühl Nándorné, Roznár Gyöngyi és Suri Vera
Mészáros D. Zsolt

Roznár Gyöngyi főszerkesztő miután köszönetet mondott a karácsonyi ajándéknak is beillő támogatásért, a független sajtó feladatairól, a helyi média fontosságáról beszélt. A részrehajlás nélküli újságírásban a legfontosabb az olvasó. "Bár függetlenként egyre nehezebb az érdekképviseletük - hiszen az információkat is elzárják a sajtó elől -, szükség van a munkánkra, amit több száz éve kialakult szakmai szabályok alapján, politikai és gazdasági befolyásoktól mentesen végzünk".

Rotary e-nyugat támogatás
A komédiában igazán nagyok a Civitasban
Mészáros D. Zsolt

A köszönet után kezdődhetett az előadás és a szórakozás. A Civitas Pinceszínház komédiásai Rejtő Jenő, idősebb Kövesi György egy-egy darabját jelenítették meg, profin beleszőve aktualitásokat és az esthez illő improvizációkat. Volt helye a "klasszikusok" mellett a stand up comedy műfajának is, s egyik jelenet után sem maradt el a fellépőket díjazó kacagás és taps.

Szép este volt. Köszönjük!

Légy része az igazságnak! Itt tudod te is támogatni az Enyugat.hu-t

Az estéről képgalériánk is van, amit a képekre kattintva nézhet meg.

Rotary e-nyugat támogatás
Rotary e-nyugat támogatás
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet