Az életöröm mindannyiunké

Harsányi Zsuzsanna festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 12-én 16 órakor Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban.

Harsányi Zsuzsanna festőművész Kecskeméten született 1962-ben, azóta is ott él. A szegedi Tömörkény István Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán érettségizett, ezt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szaka, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola követte. Számos hazai és külföldi kiállításon mutatta már be alkotásait. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Pasztell Festők Egyesületének, a Kecskeméti Szent László Lions Klubnak, a Kunsági Női Borrendnek, valamint a Richard Wagner Társaságnak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és a Lions Club Sopron szervezésében létrejött tárlat egy segélykiáltás, amellyel a művész szeretné felhívni a figyelmet az értelmi sérüléssel élő embertársainkra. Tárlatának címe fontos üzenet: Az életöröm mindannyiunké.

Harsányi Zsuzsanna A kedvencem című képe.
Pro Kultúra Sopron

A festmények bepillantást engednek a hétköznapjaikba, hisz ők ugyanolyanok, mint bárki más, éreznek, örülnek, szomorúak, élvezik az életet, a társaságot. Szeretnek beszélgetni, játszani, szórakozni, táncolni, és komolyan veszik a rájuk bízott feladatokat is. Nyitottak, segítőkészek, őszinték, nagyon tudnak szeretni és nagyon szerethetőek.

A kiállítást eredetileg két segélyszervezet, a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Szent Vitus Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy az országban vándortárlat formájában minél több emberhez eljusson az üzenete. Ezért szívesen veszik a megkereséseket is, ha valaki szeretné saját településén bemutatni a tárlat anyagát.

A kiállítást január 12-én, 16 órakor Czingráber József, a Lions Club Sopron soros elnöke nyitja meg, közreműködik az Örömcsoport, a Macskakő Gyermekmúzeum Integrációs Művészetterápiás Csoportja. A tárlat január 24-ig látogatató a Liszt-központ nyitvatartási idejében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra