Közlekedési káosszal indult a tanév Sopronban

Reggel fél 8-kor beállt a Csatkai, a Kossuth és a Táncsics utca is.

Szeptember elsején reggel igencsak nehéz volt közlekedni Sopronban. Beállt – többek között – a Csatkai, a Kossuth és a Táncsics utca, valamint a Győri út is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azon a napon, amikor közel fél év után először tértek vissza a diákok az iskolába, amihez a munkába tartók által okozott tömeg is hozzáadódott. Olvasóink információi szerint fél nyolc és nyolc között nem volt jobb a helyzet a Lövér körúton sem, végig dugó volt a Várkerületen, a Balfi útról befelé az Anger-pályánál állt a kocsisor vége. A Győri út szintén beállt.

Természetesen lehetett számítani erre: a gyermekeiket autóval az iskolába szállító szülők hadára, az ugyancsak az oktatási intézménybe igyekvő pedagógusok seregére, illetve a többi munkavállalóra, akik vélhetően a szokásoknak megfelelően indultak el otthonról.

A szakadó eső sem kedvezett tanévkezdő reggeli forgalomnak, aki tehette, járművel próbálta megközelíteni úticélját. Ráadásul a Csengery utcában fél nyolc tájban történt egy koccanás, s ez tovább nehezítette a helyzetet. Nyolc óra után viszonylag helyreállt a rend, s csak a szokásos soproni reggeli forgalom volt észlelhető.

Fotónk illusztráció
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet