A Fiatal Drámaírók Háza, Czákler Zita, az Amargant Színházi Műhely és a soproni Cédrus Könyvkereskedés szervezésében február 23-án, pénteken 18 órakor lesz az Okuláré Projekt soproni csapatának újabb estje.
A 2023/24-es évad harmadik hívószava pedig nem más, mint a KÖZ! Közösség. Közélet. Köztes. Közeli. Mindenkit érintő döntés. Érzelem alakú űr.
Az est során Bereczk Imola: Pályán maradni, Kozma Szabolcs: G+M+B és Nagy Tímea: Farkasszem című szövege hangzik el. Ugyanabból a hívószóból inspirálódtak, de különböző végpontokat összekötő terekre jutottak a szerzők. A Start és a Börtön mező, mese és valóság, Kelet- és Nyugat-Európa, előre elrendeltség és a szabad akarat összjátékának lehetnek tanúi a résztvevők.
A három egyfelvonásos felolvasása után beszélgetés, majd szavazás lesz a szövegről, természetesen a Cédrus KÖNYVrakTÉRben, a Bünker közi könyvesbolt fölött. Az esemény ingyenes, de támogatást elfogadnak a szervezők, ezzel segítik a független kortárs színház fennmaradását és a projekt folyamatos fejlesztését. Az előző évad dobogós szövegei antológia formájában, kedvezményesen beszerezhetők a helyszínen.