Dolmány Emma és Gyallai Zsombor a dobogó tetejére állhatott a Veszprém vármegyei Szentgálon megrendezett Országos Hegyifutó Bajnokságon, Nemes Réka pedig negyedik helyezést szerzett. Edzőik, Némethné Csordós Rita és Nagy Nikolett elégedettek lehetnek.
- Azok is vagyunk! - mondja örömmel Nagy Nikolett, aki Horváth József elnökkel együtt végigizgulta a futamokat a Bakonyban.
- Dolmány Emma már tapasztalt versenyzőnek számít, tavaly is kijutott a világbanokságra. Gyallai Zsombor is lelkesen készült és nagyon szépen versenyzett, pedig nehéz volt a terep. Néhány héten belül kiderül, hogy ezzel az eredménnyel milyen nagy versenyre kapnak meghívást. Zsombor korosztályában Európa Bajnokságot rendeznek, valószínűleg arra készülthet, Emma pedig újra kijuthat a világbajnokságra is - tudtuk meg Nagy Nikolettől.
- Több mint tíz éve atletizálok. Kipróbáltam a dobó- és ugrószámokat is, de igazából a futásban találtam meg az örömöt és a sikereket is. A közép- és hosszútávokat szeretem a legjobban. Ez eddig a legjobb eredményem és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült ez a verseny. Pedig kemény terep volt, hét és fél kilométert futottunk, ötszáz méter volt a szintkülönbség. Mindig is az volt a vágyam, hogy bekerülök a válogatottba és erre most minden esélyem megvan. Nagyon szeretnék ott lenni a franciaországi EB-n! - mondta el a verseny után Gyallai Zsombor, a soproni Széchenyi-gimnázium tizenegyedikese.
- Nagyon meglepett, hogy nem csak a korosztályomba hanem az U20-as korcsoportban is győzni tudtam. Pedig az időjárás nem kedvezett a hegyi futásnak, tikkasztó meleg volt - számolt be a versenyről Dolmány Emma, akit a szokatlan áprilisi hőség sem állított meg.
- Felszabadultan, boldogan futottam - folytatta Emma, aki a verseny után sem áll le, készül a még nagyobb versenyekre. A hegyifutók U18-as világbajnoksága előtt még megpróbáltatás vár a tizenhét esztendős atlétára: a korosztályos Európa Bajnokságra való kvalifikáció 2000 méter akadályon.
Hazánk legrégibb ma is műkködő egyesületének, a SMAFC-nak az atlétái tehát korosztályuk legjobbjai között képviselhetik Sopront és az egyetemi klubot a nyári versenyeken!